Keserű évforduló május 16-a a magyar sportélet számára, ugyanis 1984-ben ezen a napon a Magyar Olimpiai Bizottság megszavazta, hogy nem engedi el atlétáit a Los Angeles-i olimpiára.


A döntés előzménye, hogy az 1980-as moszkvai olimpiát a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt a nyugati államok és sportolóik bojkottállták. Válaszként a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1981-ben határozott úgy, hogy az olimpia kulturális programjában szovjet csoportok nem fognak szerepelni.

A következményektől tartó magyar küldöttség májusi közgyűlésén megszavazta a távolmaradást, ezzel temérdek lemondást vállaló olimpikonnak keserűséget okozva.

Volt, aki sírt, más fölöltözött és hazament, én leütöttem egy radiátort a helyéről, szét is repedt tőle a kezem. Megnyilvánultak az érzelmek, mert hát nagy volt a tét, és ezzel véglegesen szembesülni szörnyű volt.

- idézi Gáspár Tamást a 2014-ben kiadott, 1984 - A kettétört olimpia című könyv.

A szocialista blokk számára 1984 nyarán Barátság verseny néven pótolimpiát rendeztek, sportáganként eltérő helyszíneken és időpontban. A magyar küldöttség 10 arany-, 17 ezüst- és 24 bronzérmet szerzett, amelyekhez ma már olimpiai életjáradék társul. Arról azonban, hogy ez mennyire nem volt egyenértékű az ötkarikás játékokkal, szintén a harminc éves évfordulóra készült könyvből kapunk példát.

Életemben nem voltam olyan versenyen, ahol szándékosan csaltak volna a rendezők, csak ezen az egyen. Megkaptuk ezt a mocskot, hogy nem mehettünk Los Angelesbe, s utána itt még megverettek minket az embereikkel. Ettől a mai napig tüzet okádok, ezt nem tudom megbocsájtani. Már az elejétől fogva rab nemzetek kupájának neveztük. Voltak, akiknek ez egy normális, színvonalas verseny volt, nálunk lerendezte a szovjet és a keletnémet vezetés, 6-6 aranyérmet szereztek, amelyhez mi asszisztáltunk. A németországi Grünauban minél jobb volt valaki, annál szelesebb pályára tették a jobb oldalra, ők meg mentek a balon. Ezer párosban hatodik lettem, úgy, hogy előtte két nagy nemzetközi versenyen arany- és ezüstérmet szereztem. Senki nem nyerhetett, csak ők ketten.

- mondja Vaskuti István, 1980 kenus olimpiai bajnoka a saját versenyéről.

A szocialista tömbbe tartozó országok közül csak Románia és Jugoszlávia vett részt a nyári játékokon.

Kiemelt képen az 1984-es olimpia nyitóünnepsége. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!