Bár még a második helyen áll a csoportjában, korántsem biztos, hogy tovább is jut a Barcelona a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Xavi csapata a Benfica ellen, hazai pályán zárhatta volna le a lényegi dolgokat, ám csak 0-0-t játszott. És még ennél is kerülhetett volna rosszabb helyzetbe, ha Haris Seferovic belövi a ziccerét a 94. percben.

De nem lőtte.

Kapcsolódó

Cristiano Ronaldo olyat csinált a BL-ben, mint azelőtt senki más

Egy újabb rekordot tudhat magáénak.

Akkorra már kitámadott a Barca, ám a portugál csapat labdát szerzett a tizenhatos előtt, majd két támadó vezethette egy védőre a labdát. Darwin Nunez játszotta meg a teljesen üresen álló Seferovicot, aki előbb átemelte a labdát Marc-André ter Stegen feje felett (némi szerencsével), ám mindezek után még csak el sem találta a kaput - arról már nem is beszélve, hogy Nunez a túloldalon ekkor már teljesen üresen állt, azaz még passzolhatott is volna.

Seferovic with the miss of the century #UCL pic.twitter.com/H25upQNAP2

- ‏ً (@Asensii20) November 23, 2021

30 éve vagyok edző, de ilyet még nem láttam

- mondta a meccset követő interjújában a Benfica vezetőedzője, Jorge Jesús, aki a kihagyott ziccer után a földre rogyott.

A Barcelona az utolsó fordulóban a már biztosan csoportelső Bayern München vendége lesz, míg a Benfica otthon fogadja majd a Dinamo Kijevet.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!