Egy kupac civil szervezet petíciót indít azért, hogy a döntéshozók tegyenek valamit a közlekedésbiztonságért Budapesten. Arra hivatkoznak, hogy már január 7-én megtörtént az első halálos baleset Budapesten. A petíciót a Levegő Munkacsoport indította, de támogatja a Cargonomia, a Járókelő Egyesület, a Kávézz a helyszínelővel, a Közlekedő Tömeg, a Magyar Közlekedési Klub, a Sétáló Budapest és a Város és Mobilitás Intézet és a Velo Budapest is.


Azt elégelték meg, hogy szerintük évente ötvenen halnak meg a fővárosban közlekedési balesetben, és csaknem ezren szenvednek súlyos sérülést a mostani rendszer miatt. Az áldozatok többsége gyalogos és kerékpáros, "miközben többszáz lóerős autók büntetlenül közlekedhetnek aránytalanul gyorsan és balesetveszélyesen".

A petíciót Fürjes Balázs államtitkárnak és Karácsony Gergely főpolgármesternek címezték, a követeléseket négy pontban fogalmazták meg, idézzük:

  1. Kezdeményezzék a vonatkozó jogszabályok módosítását úgy, hogy az aktív közlekedési módok elsőbbséget élvezzenek. (Például a közlekedési szabálysértési eljárás bírságának megállapításánál a jármű tömegét és értékét is vegyék figyelembe.)
  2. Kezdeményezzék, hogy Brüsszel, Graz, Párizs és számos más európai város mintájára Budapesten is 30 km/óra általános sebességkorlátozás kerüljön bevezetésre.
  3. Kezdeményezzék a főútvonalak mielőbbi forgalomcsillapítását (ezek egy részére, például a Kossuth Lajos utcáéra és a Rákóczi útéra már tervek is készültek).
  4. Alakítsanak ki összefüggő, kerülőktől mentes, gépjárműforgalomtól szeparált kerékpárforgalmi hálózatot.

Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse szerint a város azé, akik benne laknak, az autósok csak vendégek benne. Ráadásul minél nagyobb egy autó és minél gyorsabban halad, annál nehezebben áll meg. Sokan az üresebb utcákon figyelmetlenül és rutin nélkül mennek gyorsan, ezért kell a 30-as korlátozás. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke így fogalmazott:

Haladéktalanul meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy a legtöbb budapesti állandó félelemben él, nem szenvednek-e súlyos közlekedési balesetet ők maguk vagy szeretteik. Ezen a helyzeten úgy lehet a leggyorsabban, átfogóan változtatni, ha - egyes főútvonalakon kívül - minden útvonalon 30 km/órás sebességkorlátozást vezetnek be. Grazban egy ilyen intézkedés hatására 24 százalékkal csökkent a súlyos balesetek száma.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!