Minden szülő legrosszabb rémálmát kellett átélnie egy newcastle-i párnak, amikor az orvosok közölték velük, hogy az éppen megszületett kislányuk nem lélegzik, mert a köldökzsinór rácsavarodott a nyakára - írja a The Daily Mail. Bár a kis Eva túlélte az egészet, 28 percig nem lélegzett, ezért az orvosok azt mondták Alex Kellynek, az anyának, hogy ne számítson sok jóra: a legjobb esetben is súlyos agykárosodással tudják majd hazavinni a babát.

A kép csak illusztráció. Fotó: iStock

Eva az életét a Victoria Királyi Kórházban található speciális gépnek köszönheti, amelyben 72 órán keresztül feküdt úgy, hogy a testhőmérsékletét 33,5 Celsius-fokra csökkentették. Ez a "hibernálás" lehetővé tette azt, hogy

lassabban haljanak el az idegek, mint egyébként egy oxigénhiányos babánál tennék, így több idejük volt az egészséges idegsejteknek kifejlődni.

A Mari-ann Thoresen által 1998-ban kifejlesztett eljárás az oxigénhiányos babák halálozási esélyét 34 százalékról 9 százalékra csökkenti. Ráadásul az agykárosodás esélyét is lehúzza 41 százalékról 28 százalékra.

Eva 2018. június 30-án született, most már több, mint egy éves. Teljesen egészséges, nem maradt vissza a fejlődésben, olyan, mintha az élete első fél órájában meg sem történt volna a tragédia.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!