Még novemberben esett össze egy baráti kosármeccsen az 57 éves férfi. Egy éppen ott tartózkodó ápolónőnek köszönheti az életét.


Kosárlabdázás közben szívrohamot kapott és 28 percre meghalt egy ausztrál férfi, írja a New York Post. Az 57 éves Phill Zdybel állítása szerint ezután a testén kívülről nézte végig az újraélesztését, miközben saját maga fölött lebegett.

A fitneszedző szíve még novemberben állt le koszorúér aneurizma következtében. Fia azonnal hívta a mentőket, míg egy éppen a pályánál tartózkodó ápolónő megkezdte a férfi újraélesztését. Zdybelt végül kórházba szállították, ahol három napig eszméletlenül feküdt, közben pedig sztentbeültetésen esett át. Csak akkor tudta meg, hogy technikailag 28 percig halott volt, amikor magához tért.

Zdybel szerint a kosárlabdának köszönheti az életét, hiszen ha egyedül lett volna akkor, valószínűleg senki nem talált volna rá. A férfi azóta egyre jobb formába lendül, amit eleve sportos életmódjának köszönhet. A harcművészettel aktívan foglalkozó ausztrál szerint a halálközeli élmény alaposan megváltoztatta az élethez hozzáállásást és még azon is elgondolkozott, hogy felhagy a taekwondóval.

Phill Zdybel azt reméli: a vele történtek másokat is arra inspirálnak, hogy tanulják meg az újraélesztést. A férfi szerint minden edzőteremben és sportcsarnokban lennie kellene defibrillátornak is, hogy baj esetén nagyobb legyen az esély a túlélésre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!