K. Szilvia Instagram-sztoriban osztott meg több videót is a múlt héten, amiken az látható, hogy néhány másodperc alatt 180 km/óráról 260-ra gyorsul Mercedesével - mindezt úgy, hogy egy kézzel vezet, a másikkal filmezi a sebességmérőt és az utat is, ami felismerhetően egy magyar autópálya.


Bár az Instagram-sztorik a posztolás után csak 24 óráig elérhetők, M. Richárd barátnője az Instagram egyik funkcióját használva a profilján rögzítette őket, így azok továbbra is láthatók.

K. Szilviáról legutóbb akkor írtunk, amikor a nyílt utcán verekedett, tettéért végül 312 óra fizikai munkára ítélték idén áprilisban. (Bizonyítékul akkor is egy Instagram-videó szolgált.)

M. Richárdról tegnap írtuk meg, hogy túl van a szívműtét utáni rehabilitáción; a Dózsa György úti baleset ügyét eredetileg május közepén tárgyalták volna, ám a férfi egészségi állapota miatt elhalasztották július 5-ére.

A Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt, M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy Citroenbe. A kanyarodni akaró autó emiatt többször megpördült, majd a buszmegállóba repült. M. Richárd kábítószert fogyasztott, de ez a vezetési képességére nem volt hatással a szakértők szerint. Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, e szerint M. Richárd vezetői engedély nélkül, 135-140 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházban hunyt el. Az ügyészség szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik. Az ügyész 7 év 2 hónap börtönt kért M. Richárdra. A másik sofőrre, N. Józsefre két év fogházat kért, három év próbaidőre felfüggesztve.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!