Huszonhatan fertőződtek meg szalmonellával, többen kórházba kerültek, egy beteg pedig elhunyt négy évvel ezelőtt egy gyulai vendéglátóhely menüként készített zúzapörköltjétől, illetve annak köretétől - írja a Beol.

Az éttermet üzemeltető kft. ügyvezető nőjét és a vendéglátóhelyet irányító férfit az ügyészség társtettesként elkövetett, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. Az ügy előkészítő tárgyalását csütörtökön tartották a Gyulai Járásbíróságon.

A röviden összefoglalt vádirat szerint az elsőrendű vádlott által vezetett gazdasági társaság vendéglátó helyet üzemeltetett, amelynek vezetésében a másodrendű vádlott is részt vett. Az étterem tevékenységi körébe tartozott egyebek mellett melegkonyhás ételek készítése és forgalmazása, amelynek keretében az étterem konyháján készült ételeket kiszállították a megrendelők részére.

A vádbeli időszakban az étteremben megfelelő végzettségű személy nem dolgozott, a munkavédelmi és élelmiszer-biztonsági előírásokat megsértették. A hiányosságok miatt a hatóság 2016. szeptember 19-én megtiltotta a melegkonyhás ételek készítését és forgalmazását a gazdasági társaságnak. A határozat ellenére folytatták a tevékenységet. Ennek során a 2016. szeptember 28-án az előírások megszegése miatt az elkészített menübe Salmonella enteritidis kórokozó került.

A menü fogyasztása miatt 26 sértettnél fertőzés alakult ki, közülük egy ember meghalt.

hirdetés

A Beol szerint az ügyész beismerő vallomás esetén két év fogházbüntetést kért a vádlottakra, aki két év közügyektől és vendéglátóipari tevékenységtől eltiltást is indítványozott.

Az ügy elsőrendű vádlottja, a kft. ügyvezető igazgatója az asszony volt. Ugyanakkor elmondása szerint a céget csak kényszerűségből hozták létre azért, mert élettársa korábbi kft.-jével szemben felszámolási eljárás indult.

Az asszony szerint gyakorlatilag az élettársa irányított mindent az étteremben, a társaság megalakulásakor ő még otthon volt az akkor kétéves kislányukkal. Ügyvezetőként aláírt, a tényleges munkában viszont csak akkor vett részt, amikor a párjának elvették a jogosítványát, állítása szerint ekkor is csak az ételek kiszállításában és az alapanyagok beszerzésében vállalt szerepet.

A férfi bűnösnek vallotta magát, de a tárgyalás során jelezte, hogy nem kíván vallomást tenni, ellenben nem mondott le a tárgyalás jogáról. Az ügy a tényleges tárgyalás megkezdésével, tanúk meghallgatásával októberben folytatódik.


hirdetés