Április 12. óta először azonosítottak országon belül megfertőződött beteget Tajvanon, a 253 vírusmentes nap feltehetően egy pilóta miatt ért véget, írja a Guardian.


A hatóságok szerint egy harmincas éveiben járó nőnek lett pozitív a tesztje, miután találkozott egy új-zélandi pilótával, aki egy tajvani légitársaságnál dolgozik. Nála vasárnap azonosították a fertőzést, miután az Egyesült Államokba repült.

Chen Shih-chung egészségügyi miniszter közölte, a pilóta nem vallotta be teljesen, hogy kikkel találkozott és miket csinált, miután hazatért, pedig addigra már vírushordozóként tartották számon.

A pilóta több helyen is járt betegen, köztük egy áruházban is. Akár 300 ezer új tajvani dollárrá, átszámítva több mint hárommillió forintra is büntethetik.

Tajvan járványkezelése a legjobbak közé sorolható a világon, eddig mindössze 770 esetet diagnosztizáltak és heten haltak meg a 24 milliós országban.

Április 12. óta minden új pozitív eset külföldről hazatérő tajvaniakhoz volt köthető, illetve olyan külföldiekhez, akik munkaútra érkeztek a szigetországba.

Minden beérkező utasnak két hétre karanténba kell vonulnia, és csak akkor szabadulhatnak, ha negatív tesztet produkálni. Ez az intézkedés egészen keddig jól is működött, határon belül senki nem fertőződött meg.

A pilótákra ugyanakkor kevésbé szigorú szabályok vonatkoztak. Minden külföldi út után három napra kell karanténba menniük, de a mostani történtek után lehet, hogy ezen változtatni fognak.

Koronavírus - Még több hír a témában

Másfél hónapig nem jöhetnek repülőgépek Nagy-Britanniából

Az új, gyorsabban terjedő koronavírus-mutáció miatt.

Napokon belül sok országban azonosíthatják az új koronavírus-mutációt

Kilenc 60 év alatti elhunyt a koronavírus miatt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!