A TBDSZ elnök szerint „óriási az elégedetlenség. A kormány igent mondott a kormánytisztviselői elszegényesedésre”.
Nincs pénze a kormánynak a kormánytisztviselők és köztisztviselők béremelésére – írja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete a honlapján.
Mint közlik, a pénteken megtartott Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon dr. Bordás Gábor közigazgatási államtitkár (Miniszterelnöki Kormányiroda) rögtön a tanácskozás elején elmondta, hogy
Felelőtlenség lenne most egy béremelési programba belevágni, ha annak most nem áll rendelkezésre a fedezete az ország költségvetésében. Türelmet kérünk, ismerjük a javaslatokat, látjuk az igényeket, de nem látjuk a jövőt. Nem tudjuk, hogy lesz-e költségvetési mozgásterünk bérintézkedésre. A költségvetés a rezsicsökkentés költségvetése, elsősorban a lakossági és a közületek igényeit kell kielégíteni, hogy a munkahelyek működőképesek maradjanak. Minden többletbevételt, a külön adókat is erre kell fordítani”
– közölte.
Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár pedig azt mondta, hogy „látjuk, hogy a bérkérdés az feszítő az önkormányzatoknál, de erről semmiféle döntés nem született. A kormányzat egyelőre az alapvető közszolgáltatások biztosítására koncentrált. A bérkérdéssel a kormány fog még foglalkozni”.
Dr. Taskovics István TBDSZ elnök elmondta: