Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy 8 millió forint közpénzt ítélt meg az emberi erőforrások minisztere a P. Management Szolgáltató Kft.-nek az Edda koncertjének megvalósítására. Az Edda Művek március 7-én a Papp László Sportarénában ünnepli meg első albumuk 40. születésnapját, ezt tolta meg Kásler Miklós 8 milliónyi közpénzzel.

A Magyar Hang most arról ír, hogy a kormány közpénzből támogatja az Edda amerikai turnéját is.

A kormány egy kanadai alapítványon keresztül 24 millióval támogatja az Edda három amerikai koncertjét.

A lap cikke szerint a zenekar az Extra Hungariam Alapítványon keresztül jutott a támogatáshoz.

hirdetés

A koncerteket, melyeknek mottója "Egy Ez a Tábor!", az "összetartozás éve" jegyében és a magyarságtudat erősítésének céljából rendezik. Az Edda Daytona Beachen, Los Angelesben és San Franciscóban is fellép majd.

A koncertekre 35-45 dollárért lehet jegyet venni, vagyis 11-14 ezer forintba kerül, hogy a helyiek bulizhassanak a magyar zenekar dalaira.


hirdetés