Az elmúlt egy évben 234 milliárd forint értékben vásároltak kizárólag a Magyar Posta hálózatában elérhető, nyomdai úton előállított Magyar Állampapír Pluszt (MÁP Plusz) - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel annak alkalmából, hogy egyéves az állampapír. A Magyar Állampapír Pluszt elektronikus formában 2019. június 3-tól, míg nyomtatott formában 2019. november 4. óta lehet megvásárolni. Mindkét típus forgalmazásában a Magyar Posta is részt vesz az erre kijelölt postahelyeken.

A közlemény szerint az értékesített állomány 27 százalékát Budapesten és Pest megyében vásárolták. A legnagyobb, 2,5 milliárd forint értékben az elmúlt egy évben Nyíregyháza 1. postán vásároltak az ügyfelek, a második helyezett Miskolc 1. posta 2,3 milliárd forinttal, a harmadik pedig Pécs 1. posta 2,2 milliárd forinttal. Ezt követi 2,02 milliárd forinttal Kecskemét 1. és 1,96 milliárd forinttal Kazincbarcika 1., a fővárosi posták közül kiemelkedő volt a XI. Fehérvári úti Budapest 112 posta 1,9 milliárd forintos értékesítése, az így hatodik a sorban.

A legtöbben a 100 ezer forintos címletet vitték a postákon

A nyomdai MÁP Plusz 10 ezer, 50 ezer, 100 ezer, 500 ezer, valamint 1 és 2 millió forintos címletekben vásárolható. A Magyar Posta tapasztalatai szerint a legtöbben a 100 ezer forintos címletet választják, emellett az 500 ezer és az 1 millió forintos címletek a kedveltebbek, a nyári hónapok óta a 2 millió forintos címlet népszerűsége is emelkedő tendenciát mutat.

Megjegyezték: a koronavírus-járvány a pénzügyi befektetésekre is hatással volt. A márciusban elrendelt veszélyhelyzet miatt az első hetekben érezhetően csökkent a nyomdai MÁP Plusz iránti kereslet (korábbi heti átlag 6,1 milliárd forint, míg március második felében a heti átlag 1,8 milliárd forint volt), és a tavaszi időszakban alacsonyabb szinten is maradt. A járvány enyhülésével párhuzamosan azonban ismét nőtt a kereslet, a nyári hónapokban 60 százalékkal magasabb volt a heti átlagos értékesítés az év második negyedévéhez képest.

A Magyar Posta szerint lakosság pénzügyi tudatosságát jól mutatja, hogy a nyomdai MÁP Plusz esetében a kereslet ugyan visszaesett a veszélyhelyzeti időszakban, de a lejárat előtti visszaváltások aránya csekély maradt.

Pár napja írtuk, hogy van a MÁP Plusznál jobb hozamú állampapír is:

Tévedés, hogy a MÁP Plusz lenne mostanában a legjobb hozamú állampapír

A forintgyengülés miatt az eurós állampapír sokkal jobban teljesített.

Kiemelt kép: Varga Mihály pénzügyminiszter nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt vásárolt a belvárosi 5-ös számú postán 2019. november 28-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!