Shauna Rae hiába nőtt fel, úgy néz ki, mint egy kislány, ami nagyban megnehezíti az ismerkedést számára. Most egy új férfi került az életébe, de csak ritkán tudnak találkozni.


Shauna Rae-t gyermekkorában diagnosztizálták agydaganattal, amit kemoterápiával kezeltek. Viszont közben megsérült a növekedési hormonokért felelős agyalapi mirigye, ami miatt törpenövésű lett - írja az UNILAD.

A gyermektestbe zárt amerikai nő életét a TLC I am Shauna Rae (Nevem Shauna Rae) című sorozatában mutatta be. Az, hogy úgy néz ki, mint egy 8 éves kislány, sok problémát okoz neki a mindennapokban, de főleg a párkeresésben.

Az egyik részben például vakrandira ment egy önkéntes tűzoltóval, aki hasonló okok miatt lett törpe.

Most viszont úgy tűnik, rátalált a szerelem. A walesi Dan azután írt a lánynak privát üzenetet, hogy megismerte a történetét, majd levelezni kezdtek, amiből tavaly személyes találkozás is lett.

Az alábbi klipben az látható, amikor a 26 éves Dan először találkozik a lány szüleivel, akik gyanakodva fogadják.

Shaunának ennek ellenére megvoltak a kétségei, mivel nem gondolta, hogy működni tudna egy távkapcsolat, Dan ugyanis nagyon sokat utazik. Viszonyuk viszont egyre komolyabb,

Shauna szülei áldásukat adták az utazásra, Shauna is elfogadta a meghívást, de kicsit tart tőle, mivel ez lesz az első alkalom, hogy ilyen messzire utazik el az otthonától.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!