A BMW vezérigazgatója, Oliver Zipse a minap jelentette be, a bajorok teljesen elektromos modellek alá külön padlólemezt terveznek, és ezt fogják gyártani Debrecenben 2025-től - írta a Magyar Nemzet.


A közlés azért nagy jelentőségű, mert emlékezetes, hogy májusban hozták nyilvánosságra, a vállalat egy évvel késlelteti új gyárának megnyitását Magyarországon. Az indoklás szerint a járvány miatti gazdasági visszaesés, a német kormány elzárkózása a kompenzációtól vezettek oda, hogy a BMW óvatossá vált a beruházások terén. Volt azonban még egy tényező, az elektromos meghajtásra való átállás, ebben a német autógyártók konzervatív állásponton voltak tavasszal. Mostanra ez megváltozott, és a VW-től a Mercedesen át a BMW-ig hatalmas lendülettel folyik az elektromos modellek kifejlesztése.

A Debrecen melletti fejlesztési területen a korábbi bizonytalanság ellenére töretlenül zajlik az infrastruktúra kiépítése. A leendő BMW-gyárnak is teret adó Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben kiválasztották az ivóvízellátást és a szennyvízelvezetést biztosító közművek kivitelezőjét, az uniós közbeszerzési értesítő szerint a vállalkozók nettó 802 millió forintos szerződéses értéken valósítják meg. Megkezdték az iparterület vasúti kapcsolatának a kivitelezését is.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: A Wallis Duna BMW-kereskedés a Könyves Kálmán körúton. Fotó: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!