Az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C horvátországi, Pélmonostor (Beli Manastir) - Dráva-híd (Eszék) közötti, 17,5 kilométer hosszú autópálya-szakaszát októberben átadják, a fennmaradó, a magyar határig húzódó rész pedig 2024-ben készül el - jelentette be hétfőn Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.


A tárcavezető az építkezés helyszínén tett látogatása után a sajtónak azt mondta, a munkálatok nagyon jól haladnak, nemsokára kiírják a Pélmonostortól a magyar határig húzódó, mintegy öt kilométer hosszú szakasz megépítésének pályázatát is, amelynek értékét 300 millió kunára (16 milliárd forint) becsülik.

Arra számítunk, hogy az 5C folyosó 88 kilométeres horvátországi szakasza 2024-ben teljes egészében megépül

- hangsúlyozta Butkovic.

Elmondta, a Budapestről induló, és Szarajevón keresztül Ploceig tartó autópálya-szakasz megépítésének pozitív hatása lesz a gazdaságra, ezért arra számít, hogy Bosznia-Hercegovinában is felgyorsulnak a munkálatok.

A horvát-boszniai Svilaj határátkelőnél elkészült hidat tavaly szeptemberben adták át.

Az összesen 320 kilométerből, amely a páneurópai folyosó boszniai szakaszán húzódik, eddig 114,5 kilométer autópálya-szakasz készült el: északon Svilaj-Odzak, középen Zenica-Szarajevó-Tarcin, és délen Medugorje-Bijac között.

Elmedin Voloder, a Bosznia-hercegovinai Föderáció autópálya kezelő vállalatának igazgatója a Dnevni Avaz című boszniai napilapnak nemrég azt mondta: az 5C folyosó Bosznián átvezető teljes északi szakasza, a horvát határtól egészen Szarajevóig 2025 végéig készül el.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!