Kevés nagyobb közhely van annál, minthogy pokoli év áll mögöttünk - világjárvánnyal, eszelős és végeérhetetlennek tűnő amerikai elnökválasztással, rendőri brutalitással, valamint az emiatt kirobbanó, káoszba fulladó tüntetésekkel, és akkor az olyan hosszú távú problémákról még nem is beszéltünk, mint a klímaváltozás, a radikalizálódás vagy az eredendő emberi hülyeség.
Mindez nemcsak a hírműsoroknak, apokaliptikus vízióknak és összeesküvés-elméletek hívőinek szolgált kiváló alapanyaggal, de a komikusoknak is.
Az amerikai politikai szatíra nagyágyúi az utóbbi fél évben minden létező bőrt lehúztak a "Most már tényleg fulladjon meg 2020" poénkörről. A katasztrófalicitálásban ismét John Oliver ment a legtovább, aki az HBO-n futó műsora novemberi fináléját a Michael Bay akcióorgiáit megszégyenítő gesztussal zárta: felrobbantotta 2020-at a sivatag közepén (ezzel ráadásul már ő is csak önmagát ismételte, ugyanis négy éve már 2016-ot is megsemmisítette hasonló módon).
A Netflix jócskán megkésettnek tűnt, mikor kiderült, hogy csak most, az év utolsó napjaiban veti bele magát ebbe a népművészeti műfajba, a Death to 2020 áldokumentumfilmben tartva görbe tükröt a nyomasztó évet búcsúztató emberiség elé. Bevállalós húzás, mert ilyenkor elég nehéz már újat mondani a témában. De némi bizakodásra adott okot, hogy a projektet a Black Mirror alkotói, Charlie Brooker és Annabel Jones hozták tető alá, akik már bőven bizonyították, hogy szakértői a disztópiáknak és az abszurd humornak. Másrészt elég nagy neveket sikerült megnyerni "beszélő fejeknek", hogy kormányzati szóvivők, átlagemberek, turbóprogresszív youtuberek vagy okoskodó tévétudósok bőrébe bújva összegezzék az évet. A Stranger Thingsből ismert Joe Keery, Hugh Grant, Kumail Nanjani, Lisa Kudrow és Samuel L. Jackson is feltűnik a filmben, ám sikerül teljesen elpazarolni őket egy olcsó, elkoptatott poénkatalógusra, ami a nevetés helyett a legjobb pillanataiban is csak egy ásítást vált ki a nézőből, rosszabb pillanataiban pedig szabad utat enged a szekunder szégyennek.
Az illusztris szereplőgárda szinte csak ront a helyzeten, mert még jobban kiemeli, mennyire kínosan ötlettelenek a szövegek, amiket haknizó sztárjaink belemondanak a kamerába. A baj mértékét jelzi, hogy még az a Samuel L. Jackson is halovány és unalmas a filmben, aki a telefonkönyvet is bármikor fel tudná úgy olvasni, hogy fetrengjünk a röhögéstől. De hát mire számítsunk egy olyan filmtől, ami alig hosszabb egy óránál, mégis 18 írót sorolnak fel a stáblistáján?
Már a koncepció is ezer sebből vérzik. A Death to 2020 ugyanis túlhajtott szatíraként adja el magát, de sokszor gyáva vagy fantáziátlan ahhoz, hogy igazán kiforgassa az eseményeket. Tessék-lássék módon bevisz egy-egy gyengécske ütést mindenkinek, de érezhetően kesztyűs kézzel bánik több témával is - mint a Black Lives Matter tüntetések és a koronavírus -, sőt van, ahol kifejezetten megkomolyodik, és a paródia helyett unalomig ismert érzelgős tanulságokat összegez, míg a drámai zenét kicsit feltekerik a háttérben. Emiatt sokszor olyan, mintha nem is áldokumentumfilmet, hanem csak egy szimpla gyorstalpalót néznénk 2020-ról, de persze annak meg alkalmatlan, mert felszínes és számos ponton meghamisítja a történteket. A film végül ott reked a szatíra és az évösszegzés közti senkiföldjén, ahol még 70 perc is indokolatlanul nagy időveszteségnek tűnik az életünkből.
Persze a komikusok már évek óta beszélnek arról, hogy a valóság és a közélet annyira abszurddá vált, hogy nagyon nehéz tartani vele a lépést, de a Death to 2020 már az első métereken annyiszor hasra esik, hogy behozhatatlan lemaradást halmoz fel.
Az alkotók képtelenek túllendülni a legelcsépeltebb sztereotípiákon: Joe Bidenről annyi jut eszükbe, hogy "öreg", Trumpról és Boris Johnsonról meg, hogy "hülye", de nem járunk sokkal jobban a többi karakternél sem. Az ennél egy fokkal összetettebb poénokon pedig azért lenne nehéz nevetni, mert már réges-rég, akár hat-nyolc hónappal ezelőtt elsütötte őket Stephen Colbert, Seth Meyers, Jimmy Kimmel, John Oliver vagy valamelyik riválisuk a naponta, hetente jelentkező műsoraikban.
A mélypontot viszont a szemérmetlen Netflix-önpromózás jelenti. A Tracey Ullman által alakított II. Erzsébet gyaníthatóan csak azért került be a filmbe, hogy elmondhassa a véleményét a Koronáról és a Buckingham palotában töltött karantén alatt agyonhasznált streamingszolgáltatójáról. Ezek a pillanatok leplezik le a szomorú valóságot, hogy a Death to 2020 nem egy kreatív ötlet félresikerült végeredménye, hanem egy hűvös, gazdasági megfontolásból leforgatott hakni, ami próbál még egy kis profitot kisajtolni a 2020 iránt érzett közmegvetésből. Pedig, ha van valami, ami még ennél az évnél is kiábrándítóbb, akkor azok a közhelyekben lubickoló, futószalagon gyártott, üres filmek. Ha szatírára vágyunk, inkább nézzük újra a South Park tetszőleges epizódját, garantáltan jobban járunk.
Death to 2020, 70 perc, Netflix, 24.hu értékelés: 2/10
