Kína 70 legnagyobb városában stagnált az új lakások ára márciusban havi összevetésben. Ezzel már a második egymást követő hónapban nem változott az új lakások ára havi szinten - közölte a kínai statisztikai hivatal.

Az új lakások átlagos ára a 70 legnagyobb városban márciusban 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami a legkisebb emelkedés volt 2015. november óta. Az éves szintű áremelkedés februárban még 2 százalék volt.

A kínai kormánynak a koronavírus terjedése elleni küzdelemben tanúsított drákói szigora részeként több mint 12 városban, köztük a pénzügyi központnak számító Sanghajban és Sencsenben, ahol a technológiai cégek koncentrálódnak, vezettek be új lezárásokat, ami miatt gyakorlatilag megszűnt az üzleti tevékenység.

Ez gyengítette a fogyasztói bizalmat és visszavetette az ingatlanok iránti keresletet.

Kapcsolódó

Ez Dubaj legdrágább luxusvillája

27 milliárd forintnyi dirhamot fizettek érte múlt héten.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!