A házelnök a Parlamentben tartott rendezvényen a magyarság elmúlt ezer éves történelme lényegének mondta, hogy az állam és a nemzet mindig együtt fejlődött vagy hanyatlott, remélt vagy aggódott a keresztény világgal és gondolattal - számolt be az MTI.


Kövér László beszédében kitért arra is, hogy

a magyar állam 2010 óta több mint 2,3 milliárd eurónak megfelelő költségvetési pénzt fordított az egyházak támogatására, csaknem 100 millió eurót a Magyarország határain kívül élő, Kárpát-medencei magyar ajkú keresztény egyházi közösségek támogatására, amelyek révén - többek között - kevesebb mint egy évtized alatt 120 új templom épült, 2800 pedig megújult Magyarországon és a Kárpát-medencében.

Közölte, 2016 óta csaknem 30 millió eurót fordítottak a Hungary Helps program keretében a világ különböző pontjain üldözött, vagy veszélynek kitett keresztényeknek a szülőföldjükön való megsegítésére.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020. szeptember 13-20. között rendezik Budapesten. A nyitó misét szeptember 13-án, a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be. A kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek. A záró szentmisét szeptember 20-án, a Hősök terén mutatják be.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!