200 év múlva lesz valós veszély, hogy a befektetők nem jönnek ide a magas bérek miatt

Az Audi-sztrájk eseményeiről olvasva a nagyfokú szervezettség tűnik ki először. A decemberi budapesti szakszervezeti tüntetésen is az audisok tűntek a legösszeszedettebbnek. Amikor interjút kértünk öntől, azt válaszolta, hogy beszél a tanácsadóival, a kommunikációval foglalkozó kollégáival. Most is ketten jöttek erre az interjúra. Nem szokványos ez a tudatosság a szakszervezeti világban.

Németh Sándor: Nálunk természetes, a feladatok valamilyen szinten le is vannak osztva. A sajtókommunikációért például két kolléga felel.

Ez a szervezettség a legnagyobb német, egyben legnagyobb európai szakszervezet, az IG MetalI modelljéből jön, vagy ez az Audi Hungária Független Szakszervezetre azelőtt is jellemző volt, hogy a németekkel kapcsolatba került volna?

N. S.: Abból jön, hogy két emberrel nem lehet szakszervezetet csinálni. Itt dolgozik 13 ezer ember, és közülük hála az istennek majdnem 9300-at sikerült meggyőznünk arról, hogy a szakszervezet jó dolog, mert hosszú távon óriási előnyökkel jár, hogy szervezett munkavállalói képviselet van: érdekeket képviselünk, a munkakörülményeket tudjuk befolyásolni, szociális, jóléti juttatásokat tudunk adni, illetve kiharcolni.

Mitől nő folyamatosan az önök szakszervezete, miközben az országban szinte minden ágazatban, minden szakszervezetnél csökkenő tendenciát látunk?

N. S.: Számunkra a munkavállaló a legfontosabb.

Csalogány György: Nagy muníció, hogy mi mindnyájan kollégák voltunk itt valaha a termelésben is.

N. S.: A sorról jöttünk.

Cs. Gy.: Tehát nem Budapestről akarjuk megmondani, hogy mi itt mit szeretnénk. Az emberek között járunk folyamatosan. Innen nevelődtünk ki, innen választódtunk ki, hogy ezt a munkát végezzük. Kezdetben egy függetlenített elnökségi tagunk volt. Aztán lett három, majd öt, hét, és végül a mai állapot: kilenc. Ráadásul két főállású irodistánk is van, ezt mind most már ezzel a taglétszámmal meg tudjuk tenni, ezért volt fontos az, hogy a feladatokat is felosszuk.

Mikor léptek szintet? Más cégnél nem sikerült a rendszerváltás óta ilyen méretű sztrájkot szervezni.

Cs. Gy.: A taglétszám növekedése folyamatos, ám bő egy évvel ezelőtt, 2017 novemberében döntöttünk úgy, hogy nincs elég függetlenített képviselőnk, ezért kibővítettük a teljes elnökségre a függetlenítést, és így jelentős energiát tudtunk más dolgokra fordítani. A kilenctagú elnökségünk most alapvetően olyan emberekből áll, akik elhivatottak, szilárd meggyőződésből, nem az egyéni karrierjük építésén dolgoznak, hanem azokért az emberekért tesznek, akiket képviselnek. Nagyon fontos volt, hogy a kommunikáció hangsúlyos szerepet kapjon, mert ez az egyik legfontosabb: a munkavállalóinkkal meg kell értetni, el kell nekik magyarázni, hogy mi az, amit mi szeretnénk. Ettől fog erősödni a szakszervezet.

A sikerrel végződött sztrájk után vannak, akik be akarnak lépni a szakszervezetbe?

Cs. Gy.: Rengetegen.

Csak az egyhetes sztrájk alatt durván ötszáz új belépőnk lett. És azóta sem lankad a kedv: két irodánk van, irodánként naponta 20-30 ember lép be a szakszervezetbe. Ráadásul az aktivistáink száma is nőni fog.

Az IG Metall hozott profizmust az Audi szakszervezetéhez?

Cs. Gy.: Ez vitathatatlan. Az IG Metall miután teljes, komplex gyár lettünk, 2012 tájékán felkeresett minket.

N. S.: Csináltunk workshopokat és képzést is kaptunk.

Mesélnének erről a képzésről?

N. S.: Egy 25 fős kontingens kapott multiplikátor képzést magyarországi és németországi helyszíneken is a szakszervezeti munkáról, a szakszervezeti struktúra felépítéséről és így tovább. Az volt a feladatuk, hogy miután elvégezték ezt a képzést, adják tovább a tudást a munkatársaiknak. Amiről eddig még nem beszéltünk, az a közel 190 fős bizalmi testületünk, a multiplikátorok ebben a testületben dolgoznak, továbbadják a tudást. A bizalmi testület tart napi szinten, folyamatos kapcsolatot a lent dolgozó munkavállalóinkkal. Ez rendkívül fontos. Nem szabad elfelejteni, hogy van tagság meg van elnökség, de van egy lépcső is köztük, ők a bizalmik. Azok az emberek, akik ott dolgoznak a soron, együtt azokkal az emberekkel, akiket képvisel a szakszervezet.

A bizalmi testület tagjai, mondjuk, hetente fogadóórákat tartanak?

N. S.: Online folyamatos kapcsolat van, a nap 24 órájában el tudnak minket érni a kollégáink akár telefonon, akár emailben. Többféle hírcsatornánk és kapcsolati rendszerünk van. Jellemzően inkább havi szinten szoktunk bizalmi értekezletet összehozni. Egy ilyen helyzetnél, mint a bértárgyalás vagy a sztrájkidőszak, természetesen sokkal sűrűbben, ahogy a döntések megkívánják. A bizalmi értekezleten személyes, konkrét döntési folyamatok vannak az alapszabályunknak megfelelően. Ha az embereknek kérdéseik vannak, akkor válaszolunk, ha problémáik, akkor szintén.

Önök benne voltak a 25-ben, akik megkapták ezt a képzést?

Cs. Gy.: Én igen.

N. S.: Én koromnál fogva már nem.

Tanultak stresszkezelést, konfliktuskezelést? Technikákat arra nézve, hogy hogyan kell megszervezni egy sztrájkot?

Cs. Gy.: Igen, minden volt ebben a történetben. Ráadásul találkozhattunk német kollégákkal, akik elmesélhették, hogy egyébként Németországban sincs kolbászból a kerítés, ugyanezeket a stresszhelyzeteket, ugyanezeket a nyomásokat megélik ők is az ottani munkáltatótól.

Mennyit segített, hogy az ingolstadti anyagyárban is szolidarizált az üzemi tanács és a szakszervezet a győri sztrájkkal?

N. S.: Minden egyes munkásgyűlés, amit tartottunk a sztrájk alatt, azzal kezdődött, hogy felolvastuk azoknak a névsorát, akik szolidaritási nyilatkozatot küldtek. Mindig megtapsolták őket, akár cseh, lengyel, német, olasz vagy bárki más küldte Európából. A sztrájk óta Gyuri több száz, de lehet, hogy több ezer emailt, telefont kapott, amiben megköszönik a munkánkat. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk.

Cs. Gy.: Az az érdekes még ebben, hogy az átlag külső szemlélők közül nagyon sokan észreveszik, hogy itt nem politikáról van szó. Mert ugye nagyon sok médium próbálta a politika felé terelni ezt az egészet, hogy mi biztos a rendszer és a rabszolgatörvény ellen küzdünk. De hála isten a józan többség egyértelműen látta, hogy itt nem erről van szó. Ha valamiben példaértékű volt ez a pár nap, az az összefogás.

Azt érezték, hogy a kormány bármilyen formában belefolyna az önök és a munkaadó közötti egyeztetésekbe? Gulyás Gergely azt mondta, hogy a kormány semleges marad a kérdésben, de nehéz ezt elképzelni egy ekkora gyárnál.

Cs. Gy.: Viszont azt is kijelentette, hogy a kormány részéről azt szeretnék, ha a munkavállalóknak minél több követelése teljesülne. Ezt is kimondta.

A színfalak mögött sem telefonálgattak kormányzati emberek?

N. S.: Minket nem kerestek meg.

Közben Parragh László, az iparkamara elnöke meg azt mondta, hogy károkat okoz az ország megítélésének a sztrájk.

Cs. Gy.: Az egy nagyon fájó pont volt, azt nem tudtuk mire vélni. Pár hónappal ezelőtt szintén ő mondta, hogy azért kell növelni a béreket, mert az is a Gyere haza magyar!-program egyik fő zászlóshajója kellene, hogy legyen. Biztos most mást mondtak neki, hogy mást kell mondani.

2012-ben volt ez a német képzés, tehát nem túl régi történet.

Cs. Gy.: Nem túl régi, de nem is sarkítanám le a történetet erre az egy dologra. Mert az nagyon fontos például, hogy az elnökségben egy ember csak azzal foglalkozik, hogy képzéseket szervezzen. Ebből a példából azt is tanulhattuk, hogy hogyan képezzük saját magunkat. Egy munkatársunk egész napos feladata az, hogy a bizalmikat képezze. Minden bizalmink átesik minden évben legalább két, több napos képzésen. Ezeken munkajogról, kommunikációról, tárgyalástechnikáról van szó. Ezekhez egyébként a legtöbb esetben magyarországi képzőket veszünk igénybe, tehát sokkal többet foglalkozunk magyarországi képző szervekkel, mint németekkel.

N. S.: Ugyan az IG MetalL ezt a multiplikátorképzést elindította velünk, viszont az ott levont tanulságok alapján mi saját képzési rendszert állítottunk össze. Ez egy egymásra épülő képzési rendszer. A bizalmiknak ezzel a tudással a munkatársaikat kell támogatniuk.

Miért mostanra érett össze ez a tudás annyira, hogy egy sikeres sztrájkot tudjanak szervezni?

Cs. Gy.: Ebben nagyon nagy része volt a munkáltatói oldalnak, a hozzáállásuknak. Most sem a sztrájkra ment ki a történet. De egyszerűen nem vették figyelembe a munkavállalói oldal tárgyalódelegációjának egyértelmű jelzéseit. Például december végén, amikor mindannyian tudtuk, hogy december 31-én lejár a bérmegállapodás. Aztán január 7-én újra leültünk, és mondtuk, hogy ez nem lesz jó az irány, és meg kellett csinálnunk a kétórás figyelmeztető sztrájkot. Majd a kétórás figyelmeztető sztrájknál is a tárgyalódelegációnk egyértelműen elmondta a munkáltatónak, hogy baj van, amit eddig csináltunk, ahogy eddig tárgyaltunk, az nem lesz megfelelő.

Azt gondolom, hogy a munkáltató kényszerített minket ebbe bele. Nem volt célunk soha a sztrájk. A célunk mindig is az volt, hogy egy jó megállapodást kössünk, a munkavállalóinknak megfelelő körülményeket teremtsünk.

Házon belül nem kaptak a menedzsment tagjaitól rosszalló pillantásokat?

Cs. Gy.: Előfordult, hogy egy-két menedzser levelet küldött egyik-másik elnökségi tagunknak, amelynek a tartalma annyi volt, hogy nem volt szép dolog, amit csináltunk. De ennyiben kimerült a dolog. Más menedzsertől jóval több megértést kaptunk.

N. S.: Idén tettünk egy nagy ugrást az időben. Amikor a figyelmeztető sztrájk után leültünk egyeztetni a vállalat vezetésével a sztrájkkövetelésekről, akkor átléptük azt a határt, amely a Balkán és az európai kultúra között volt. Úgy éreztük eddig, hogy a Balkánon vagyunk. Most azonban olyan emberekkel ültünk le egyeztetni, akik abszolút korrekt módon álltak hozzá a tárgyalásokhoz.

Mindig oda lyukadunk ki, hogy igyekeznek megkülönböztetni az AHFSZ-t más szakszervezetektől. Hogy önök képzéseket nyújtanak, felkészültebbek…

Cs. Gy.: Kénytelenek voltunk felnőtté válni, mert azt láttuk, hogy a konföderációkban vagy a szövetségben, amikor bent voltunk - ugye mi a Vasas Szakszervezeti Szövetségnek voltunk a tagjai -, nagy problémánk volt, hogy nem tudtuk érdemben befolyásolni az ottani működést, nem tudtunk változtatni az ottani gondolkodásmódon.

Miért, mit tapasztaltak? Hogy ott kényelmes emberek ülnek a kényelmes székekben?

Cs. Gy.: Nagyon nehézkes volt a döntési mechanizmus. Ez a gyár, annak a dolgozói közössége nekünk azt a feladatot adta, hogy sokkal gyorsabban gondolkozzunk, cselekedjünk, rugalmasabban reagáljunk dolgokra. Ezért döntöttünk úgy, hogy önmagunk megpróbáljuk megoldani a feladatokat.

Az audis szakszervezeti modell terjedni fog?

N. S.: Kerestek meg minket más szakszervezetek azzal, hogyan zajlanak nálunk a folyamatok, hogyan működünk mint szakszervezet.

Cs. Gy.: Alakítottunk egy akciószövetséget durván három éve. Autóipari szakszervezetek tömörülése lényegében. Képviselteti magát benne a Mercedes, az Opel, a Bosch szakszervezete, hogy csak néhány példát említsek. A valós problémákkal és azok megoldásával akartunk foglalkozni.

Mert országosan a nagyobb szakszervezetek, szakszervezeti föderációk közötti rivalizálás gondot okoz?

Cs. Gy.: Egyértelmű. Amíg osztozkodás, vita akörül folyik, hogy a vagyont hova teszik, ki hány embert küld bizottságokba, addig probléma lesz. Ezzel szemben, azok a szakszervezetek, amelyekkel közösen létrehoztuk az említett tömörülést, nem azzal foglalkoznak például, hogy amikor találkoznak, akkor elmennek gyárat látogatni. Hanem elmondjuk egymásnak, ki milyen helyzettel szembesült a legutóbbi találkozó óta, milyen gondok jöttek elő a dolgozók között, ki hogyan oldotta meg - gyakorlati és gyors megoldásokban gondolkodunk. Ha van tanulsága annak, amit nekünk most sikerült elérnünk, akkor az az, hogy csak vállalati szakszervezet érhet el hasonló eredményt. A konföderációk meg szövetségek ilyet aligha tudnak megoldani.

N. S.: A szakszervezetet nem felülről kell létrehozni, hanem alulról kell építeni. A mai magyar konföderációkat nagy részében megörökölt székekben ülő emberek irányítják. Ők

soha nem fognak találkozni azokkal az emberekkel, akikkel mi találkozunk nap mint nap a gyártósoron, nem szembesülnek a munkások napi problémáival, aggályaival. A konföderációk élén álló személyek politikusok, lobbiznak, de nincs igazi tagságuk, amely tartalommal tudná megtölteni a konföderációt. Ott nem jutnak el a felső szintre a munkások problémái.

Ha erősödnek a munkavállalói jogok, erősebbé válnak vállalati szakszervezetek, akkor kevésbé lesz vonzó a befektetőknek Magyarország, vetik fel többen. Mennyire valós veszély?

N. S.: Úgy körülbelül 200 év múlva lesz valós veszély.

Cs. Gy.: Nagyon le vagyunk maradva bérekben, rettentő távol vagyunk attól, hogy ne érje meg idehozni termelést. Másrészt - munkaidőben, munkaszervezésben is megnyilvánuló - nagyfokú rugalmasságot tud biztosítani Magyarország az idetelepülő gyáraknak. A multinacionális cégek még mindig alappal gondolnak úgy Magyarországra, hogy itt sok munkavállalót heti hétből hét nap lehet dolgoztatni.

Az eddig megjelent beszámolók szerint az itteni Audi-gyár munkásai arra is panaszkodtak, hogy rossz a légkör, nagy a nyomás, nagyok a teljesítményelvárások. Mégis a mostani követeléseik javarészt a béremelésre vonatkoztak. Miért nem törekedtek arra, hogy kevesebbet kelljen dolgozni?

N. S.: Szlovákiában, Németországban és más Audi-gyárban is magasak a termelékenységi, termelési elvárások, nem csak nálunk. A bérekben azonban egyértelmű lemaradásban voltunk, ott lehetett és kellett nagyobbat lépni, hogy közelítsünk a régiós egységekben megkereshető összegekhez.

Mi hozta meg az áttörést a mostani sztrájkban? Az, hogy a győri üzem leállása pár nap múlva maga után vonta, hogy az ingolstadti központi gyárban és más egységben is le kellett állni a termeléssel, mert nem volt motor?

N. S.: Valószínűleg igen. A sztrájktárgyalások első két napján az itteni vezetés mintha bealudt volna, mintha nem hitte volna el, hogy komolyan gondoljuk.

Jövő március végén lejár a most kötött megállapodás. Tudják már, az akkori tárgyalásokon mi lesz a fő csapásirány, mit szeretnének kiharcolni?

N. S.: Számos teendőnk van addig. Üzemi tanácsot kell választanunk, rajta kell tartanunk a szemünket, hogy a gyár vezetésével megkötött egyezségnek minden pontja teljesüljön, kollektív szerződés tárgyalását kell lebonyolítani. Aztán fél évvel a mostani egyezség lejárta előtt megkezdjük a felkészülést a következő bértárgyalásra, ehhez pedig elemzéseket kell végezni. Nem szándékunk, hogy fenyegessünk bárkit is egy sikeres sztrájk után, nem jelentheti azt a kicsikart eredmény, hogy véresszájúan nekirontunk a másik félnek. Abban bízunk, hogy a munkáltató most megértette, hogy amikor a szakszervezet és az általunk képviselt közel tízezer dolgozó azt mondja, hogy baj van, akkor higgye is el a cég, hogy ez így is van.

Megkönnyítheti a toborzást az Audinak, hogy önök most 18 százalékos béremelést harcoltak ki. De a régióban a kis és közepes vállalkozásokra mekkora terhet rak ez a jelentős keresetnövelés?

N. S.: A napokban nyilatkozott egy munkáltatói érdekvédelmi vezető, biztos benne, hogy a kis- és középvállalkozói szektor is tudja kezelni a helyzetet.

Cs. Gy.: Kétségtelen, hogy az autóipari kkv-knak is utána kell menniük az audis alapbér számottevő emelésének.

Az Audi vezetése azzal próbálta cáfolni a béremelési igény jogosságát, hogy teljesen más üzleti modellek vonatkoznak a szlovák, cseh és lengyel gyárra, és más a magyarra, a belső elszámolóárak is befolyásolják az egységek árbevételét.

Cs. Gy.: Nem volt túl szerencsés ezzel érvelni. Nem tartjuk jogosnak ezt. A számok nem hazudnak.

N. S.: Az meg, hogy esetleg a belső elszámolóárak miatt egy alacsony adóterhelésű országban mutatnak ki nagyobb nyereséget, az adott kormányzatra is legalább ennyire tartozik, amely feltételeket, adókedvezményeket biztosít egy multinacionális vállalat működéséhez.

Talán az tűnik reálisabb veszélynek, hogy amikor új modellt akar gyártani az Audi, a központban úgy határoznak, ne a győri telephelyen történjen a termelés, hanem más országban.

Cs. Gy.: Amikor egy új modell bevezetéséről van szó, az nem az alapján dől el pusztán, hogy itt most Győrben volt egy sztrájk. Hiszen a szlovák gyárban is volt sztrájk, a német egységekben is. A munkaerő minősége legalább ennyit nyom a latban, a munkarendek rugalmassága is számít, és így tovább. Még mindig versenyképes a magyarországi telephely.

A kelet-magyarországi gyáraknál egyre több ukrán és szerb vendégmunkásról hallunk. Győrben ez mennyire jellemző?

N. S.: Az Audinál nem jellemző, a régióban inkább a beszállítónál fordulnak elő külföldi vendégmunkások nagyobb számban. Az Audinál van egy kollektív szerződés, amely szabályozza a kölcsönzött munkavállalók igénybe vételét, arányát. A külföldi vendégmunkásokat pedig jellemzően munkaerő-közvetítő cégeken keresztül foglalkoztatják, ezt mutatják az országos példák. Nálunk az összes munkatársi létszám maximum 5 százaléka lehet kölcsönzött munkaerő.

Cs. Gy.: Az Audi beszállítóitól származó tapasztalatok nem igazán pozitívak a külföldi munkavállalókkal kapcsolatban.

Kevésbé hatékonyak, mint a magyar munkások, illetve nehezen tudnak beilleszkedni, csapatként dolgozni, társadalmi-kulturális különbségek és nyelvi nehézségek vannak.

A rabszolgatörvénynél többen belengettek egy országos, általános sztrájk lehetőségét. Van annak esélye?

N. S.: Ketté kell választani az általános sztrájkot és az audis dolgozók konkrét bérkövetelései miatti sztrájkot. Jogilag is teljesen más tészta.

Cs. Gy.: Felejtsük is el az általános sztrájkot, amíg a szakszervezeti tagok száma Magyarországon alulról súrolja a dolgozók 10 százalékát. Jól látjuk a saját kollégáinkon is, hogy amikor a politika megjelenik egy szakmai kérdésben, ott nyomban elpárolog sok ember, a tiltakozók csoportja olvadni kezd. Ráadásul amíg pontosan nincs megfogalmazva, elmondva, hogy mi a sztrájk célja, addig esélytelen a tiltakozás.

Volt nagy ünneplés a múlt héten? Elvégre a rendszerváltás óta a versenyszférában a legnagyobb sztrájkot siker koronázta.

Cs. Gy.: Sok alvás volt, miután befejeződött a sztrájk.

N. S.: Megy tovább a munka.

Cs. Gy.: Az ünneplés számunkra az volt, hogy amikor megszületett a megállapodás, és mentünk a gyárcsarnokban, meglátott minket néhány munkás, félreálltak és tapsoltak. Azóta, ha telefonhívást kapunk, azzal kezdik a dolgozók, mielőtt a konkrét problémát ismertetnék, hogy először is köszönik, amit értük tettünk.