Rost Andrea így is színpadra lépett, és zenei kíséret nélkül énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. Azt kérte, a tömeg énekelje vele.


„Isten hozta ezt a bátor nemzetet!” – köszöntötte a tömeget Rost Andrea. Mindenkit megnyugtatott, most nem fog áriázni, mert azt szeretné, ha mindenki tudna vele énekelni, és „átérezné ezt a rezgést, ezt a gyönyörű szép dallamot.”

A műsorvezető elmondta, hogy a zenei kíséretet biztosító művész 20 perccel a kezdés előtt lemondta a fellépést, mert megijedt. „Sokan vannak így, őket támogatnunk kell” – tette hozzá.

Rost Andrea ezután elmondta, 8 éves koráig a nagyszülei nevelték Szolnokon. Anyák napján kimentek a ház mögötti rétre, ő összeszedte az összes virágot, és elénekelte azt a dalt, amit most is.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!