Ha hihetünk a korabeli leírásoknak, Anne de l'Enclos, később apjától kapott becenevén, Ninon de l'Enclos néven nagy karriert befutott kurtizán nem tartozott a kor nagy szépségei közé. Kegyeit mégis befolyásos, illetve tehetséges férfiak hosszú sora kereste az évtizedek során, neve pedig jóval halála után is még a szellemesség és a bájosság szinonimájának számított Franciaországban.
Ebben biztosan nagy szerepe volt annak, hogy hívő katolikus édesanyjával szemben apja igencsak nyílt és felvilágosult szellemben nevelte. Az 1620. november 10-én született Ninon már gyermekként elbűvölte a párizsi társasági életben forgolódókat lantjátékával, de a zenélés mellett több nyelven beszélt, valamint falta a filozófiai tárgyú könyveket is, különösen Montaigne munkássága nyűgözte le.
A legnagyobbak keresték a kegyeit
Miután apjának egy balul sikerült párbaj után el kellett hagynia az országot, Ninon pedig lassan felcseperedett, azzal a választással szembesült, hogy vagy hozzámegy egy megfelelően vagyonos férfihoz, netán beáll apácának, esetleg nevelőnőnek, vagy megpróbálja kamatoztatni testi és lelki adottságait.
Utóbbit választotta, és még húszéves kora előtt Párizs talán leghíresebb kurtizánja lett belőle.
Számos gazdag és befolyásos szeretője akadt, köztük a "Nagy Condé" herceg, aki nem volt más mint XIV. Lajos unokatestvére, egyben Enghien hercege, valamint szeretői közé tartozott még a Sevigné család három férfigenerációja és François de La Rochefoucauld is, aki hercegi származása dacára Descartes és Pascal mellett a XVII. század három nagy gondolkodójának egyikévé vált.
Nagyhatalmú urak, befolyásos államférfiak, tehetséges művészek és újító gondolkodók egyaránt bejáratosak lettek szalonjába, az arra érdemesnek tartottak pedig az ágyába is. Mottója az volt: "Szenvedélyesen szeress, de csak rövid ideig!" - és ehhez tartotta is magát, szeretőit általában három hónaponként lecserélte, és ha szükségét érezte, a kor hölgyeitől merőben szokatlan módon, egészen nyíltan udvarolt következő választottjának.
A szabadság kis szigete
Szalonja a szabadság kis szigetét jelentette a kereszténységgel szemben kritikus gondolatokat megfogalmazóknak, elsősorban az új-epikureizmus képviselőinek. Bár ő maga nem foglalta össze gondolatait könyvekben, fennmaradt levelei alapján egyértelmű, hogy nem csupán hallgatta a nála összegyűltek okos társalgását, hanem nagyon is eredeti elképzelései voltak hitről, erkölcsről, szerelemről, sőt a nemi szerepekről is.
Idősebb korában aztán fokozatosan felhagyott a szeretők tartásával, viszont szerelmi "akadémiát" nyitott, ahol az ifjú nemesurakat igyekezett az ismerkedés, az udvarlás, a csábítás vagy éppen a szerelmeskedés mesterfogásaira tanítani, fő mondanivalója az volt számukra, hogy minden téren nagyobb sikereket érhetnek el, ha odafigyelnek választottjuk igényeire.
Szelleme még a 84 éves korában bekövetkezett halála előtti években is friss volt, és nagy hatást tett az ifjú Voltaire-re is, aki tízéves kora környékén járt nála látogatóban. Az asszony is meglátta a tehetséget a fiúban, néhány hónappal később írt végrendeletében 1000 livre-t, azaz jelentős összeget hagyott rá, amelyet könyvek vásárlására költhetett el. Ninon de l'Enclos tehát még arról is gondoskodott, hogy halála után is ihletője legyen az új gondolatoknak.
