Az idő múlása könyörtelen, és mindenen nyomot hagy. Legyen az egy több tonnás gránit lépcső vagy egy bőr pénztárca, az idő múlásának nyomait semmi sem kerülheti el. Igaz ami igaz, ezek a változások legtöbbször hihetetlenül lassan mennek végbe, ezért az esetek többségében észre sem vesszük azokat, míg néhány beszédes fotó segítségével nem szembesítenek bennünket a könyörtelen igazsággal. A most következő internetezők is ezt tették, akik a közösségi oldalakon osztották meg az általuk felfedezett elképesztő változásokat.

SZENT PÉTER SZOBRÁNAK A LÁBÁT RENDSZERESEN SIMOGATJÁK A HÍVŐK - EZ MEG IS LÁTSZIK RAJTA. (VATIKÁN, SZENT PÉTER-BAZILIKA)

,,EZ KÉT UGYANOLYAN PÉNZTÁRCA, AMIKET ÉDESAPÁM VÁSÁROLT 25 ÉVVEL EZELŐTT. KARÁCSONYKOR ÚGY DÖNTÖTT, IDEJE VÁLTANI."

MIND A KÉT KÖTEGBEN 100 DARAB EGYDOLLÁROS BANKJEGY TALÁLHATÓ, A KÜLÖNBSÉG, HOGY A BAL OLDALIKAT MÁR HASZNÁLTÁK, A JOBB OLDALIBAN TALÁLHATÓKAT PEDIG MÉG SOHASEM.

,,EZT A KÉST A NAGYAPÁM, MAJD A NAGYMAMÁM ÉS A LÁNYAI IS HASZNÁLTÁK."

EZ A NEW YORKI JÁRDÁN TALÁLHATÓ CSATORNAFEDÉL TELJESEN ELKOPOTT AZ EMBEREK LÁBÁTÓL.

A FRANCIAORSZÁGI ELSÜLLYEDT-ÚT, AMIT AZ ÉVSZÁZADOK SORÁN FOLYAMATOSAN KERESKEDŐK ÉS KATONÁK HASZNÁLTAK.

NEHÉZ ELHINNI, DE EZ A KÉT BASEBALL-SAPKA EGYFORMA. AZ EGYIKET NAPONTA HASZNÁLTÁK A HADSEREGBEN ÉS AZ EDZŐTEREMBEN, A MÁSIKAT VISZONT MÉG SOSEM HORDTÁK.

TURISTÁK ALATT ELKOPOTT LÉPCSŐ - PETRA, JORDÁNIA.

A BRIT KIRÁLYI ŐRSÉG EGYIK TAGJÁNAK CSIZMÁJA, EGY ÉV HASZNÁLAT UTÁN.

A BALOLDALI TÁVIRÁNYÍTÓ EGY NEM DOHÁNYZÓÉ, A JOBBOLDALI PEDIG EGY DOHÁNYZÓ SZEMÉLYÉ.

A WESTMINSTER-PALOTA ELŐTTI PARK EGY HATALMAS ÚTTÁ ALAKULT.

,,ÉDESAPÁM 60 ÉVIG HORDTA A ZSEBÉBEN EZT AZ EZÜST DOLLÁRT."

,,AMIKOR A BÁTYÁM ÉS ÉN MEGSZÜLETTÜNK, UGYANOLYAN MACKÓKAT KAPTUNK. ÉN EGY KICSIT JOBBAN VIGYÁZTAM RÁ…"

MINDKÉT PAPUCSOT 17 ÉVVEL VÁSÁROLTÁK, A BAL OLDALIT AZONBAN MÉG SOSEM HORDTÁK.

EGY FODRÁSZAT PADLÓJA, AMI MAGÁN VISELI A SZORGOS FODRÁSZOK NYOMAIT.

KÉT UGYANOLYAN KEFE: AZ EGYIKET 20 ÉVIG HASZNÁLTÁK, A MÁSIKAT MÉG SOHASEM.

KÉT EGYFORMA ÖV, CSAK A JOBB OLDALIT 10 ÉVIG HORDTÁK.

AZ ANGLIAI GLOUCESTER SZÉKESEGYHÁZ LÉPCSŐJE IS MAGÁN HORDJA A TURISTÁK NYOMAIT.

AZ EMBEREK FOLYAMATOSAN UGYANODA LÉPNEK ENNÉL A THAIFÖLDI VÍZESÉSNÉL, MELYNEK KÖVETKEZTÉBEN EGY ÜREG KELETKEZETT ENNEK A FÁNAK A GYÖKERÉN.

EGY VADONATÚJ FÉNYSZÓRÓ, EGY 18 ÉVIG MINDEN NAP HASZNÁLT TÁRSÁHOZ KÉPEST.

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!