A járványhelyzet miatti korlátozások a nyelviskolák és vizsgaközpontok piacát is erősen érintette - mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.

Optimista becslések szerint a nyelvtanulók létszáma a kétharmadát éri el annak, amennyit tavaly ilyenkor mértek. A március-májusi időszak tekinthető nyelvvizsgák szempontjából a főszezonnak, ez év tavaszán azonban feleannyi diák sem tett nyelvvizsgát és tanult nyelviskolában, mint korábban. Kezd normalizálódni a helyzet,

de 20-30 ezer diákot biztosan elveszített a piac amiatt, hogy idén nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is mindenki megkapta a diplomáját, a korábban bennragadtakat is.

Legalább 13 ezer végzős élt a nyelvvizsgamentes diplomaszerzés lehetőségével

A legkevesebb diploma az Állatorvostudományi Egyetemen ragadt benn.

Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint a veszélyhelyzet alatt a nyelviskolák csak az előzetesen tervezett tanfolyamok és órák 10-50 százalékát tudták online megtartani. A szakember szerint az enyhítések óta mintegy 20 százalékkal élénkült a piac.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!