Saját hatáskörben adott nettó 2 millió 700 ezer forintos jutalmat saját magának Pápai Mihály, a Pest megyei Gyál fideszes polgármestere - tudta meg az RTL Híradó. A járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben a helyi képviselő-testület nem is szavazhatott erről.

Pápai Facebook-oldalán beszámolt arról, hogy számos fejlesztés mellett az év végén jutalmakat fognak kiosztani.

„Ebben az évben is a városban mindenki, az önkormányzathoz tartozó dolgozók is meg fogják kapni a jutalmukat. Többek között a rendőrség is fog kapni, a pedagógusok is fognak kapni és az intézmények, amelyek vállalkozásban vannak az önkormányzatnál, annak a vezetői is” - mondta el videós közleményében a város első embere.

Arról azonban nem beszélt, hogy a veszélyhelyzet miatt saját hatáskörben eljárva önmagát is megjutalmazta: az általa aláírt határozat szerint bruttó 4 millió 188 ezer, vagyis nettó 2 millió 785 ezer forinttal. Ez hathavi bérének felel meg.

A megkérdezettek véleménye megoszlik a kérdésben. Van, aki szerint a polgármester munkája alapján megérdemli a magas jutalmat, más szerint viszont „egyszerűen nem csinál semmi olyan dolgot, amit megígért”.

hirdetés

Valamivel egyértelműbben fogalmaznak a Facebook-os kommentek: ott jelentős túlsúlyban vannak azok a vélemények, miszerint a járványhelyzet kellős közepén nem etikus Pápai részéről ilyen összeget megítélni magának, miközben sok más helyi lakosnak nem jut elegendő pénz.

A járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben a helyi képviselő-testület nem is szavazhatott a jutalom odaítéléséről. A helyi DK szerint ez sem lett volna akadály: a Fidesz-KDNP többségű testület az elmúlt 11 évben mindig megszavazta a polgármesteri jutalmat.

Pápai Mihályt az RTL Klub hiába kereste, nem adott interjút.

Az RTL Híradó teljes riportja:



hirdetés