Összesen 19 külföldi állampolgár fertőződött meg az új koronavírussal Kínában, közülük ketten meggyógyultak és távozhattak a kórházból, míg a többieket karantén alatt kezelik - mondta el Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő csütörtökön.

A külügyminisztérium és az érintett helyi kormányok mindent megtettek azért, hogy időben válaszoljanak a Kínában található külföldi nagykövetségek és konzulátusok aggodalmaira

- tette hozzá Hua.

Eközben Kína londoni nagykövete, Liu Hsziao-ming egy sajtótájékoztatón túlzónak nevezte Nagy-Britannia válaszát a járványra. London azt tanácsolta állampolgárainak, hagyják el Kínát.

Szóltunk nekik, hogy nem segít, ha túlreagálják a helyzetet. Arra kértük őket, hogy fogadják meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsát, és döntsenek észszerűen

- hangsúlyozta Liu.

Az Egyesült Királyságban csütörtökön megerősítették a harmadik koronavírusos esetet. A beteg Nagy-Britannián kívül fertőződött meg - közölte Chris Whitty brit tiszti főorvos.

Eközben a hongkongi hatóságok szerint több mint ötezren kerülhettek kapcsolatba a kórokozóval a karanténba helyezett World Dream luxus óceánjáró korábbi útjai során.

Régóta tudták, hogy ki fog törni egy ilyen járvány

Kiszabadulhatott egy laboratóriumból az új koronavírus? Hány áldozatot fog szedni és mikor lesz oltóanyag? Sok a kérdés, de ami biztos: most sem fogunk "mind meghalni".

Az óceánjáró nyolc utasa fertőződött meg az új koronavírussal a január 19. és 24. közötti hajóútjukat követően. A hajó ezt követően még négy úton vett részt. Hétfőn helyezték karanténba, 3600 utasát és a legénységet átvizsgálják.

Csuang Suk-kvan hongkongi egészségügyi tisztségviselő úgy tudja, hogy a hajó előző három útján több mint ötezer embert szállított. Az illetékes felszólította azokat, akik részt vettek a World Dream szóban forgó útjain, hogy haladéktalanul lépjenek kapcsolatba az egészségügyi hatóságokkal.

(MTI, kiemelt kép: MTI/AP/Mark Schiefelbein)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!