30 811 esetben azonosították eddig a koronavírus-fertőzést New York államban, ebből csak 17 858 esetet New York városában diagnosztizáltak, közölte szerdai sajtótájékoztatóján Andrew Cuomo kormányzó.

Közölte, a koronavírusos páciensek 12 százaléka szorul kórházi ellátásra, 3 százalékukat pedig intenzív osztályon kezelik. New York államban eddig 285 halálos áldozatot követelt a vírus.

Hozzátette azt is, a kórházi kezelésre szoruló betegek száma nem várt mértékben növekszik. Úgy becsülik, hogy a járvány ideje alatt összesen 140 ezren kerülhetnek majd egészségügyi intézményekbe, de csak 52 ezer férőhely áll rendelkezésükre az államban, ezért azonnal növelniük kell a kapacitást.

A másik nagy baj az, hogy nincs elég lélegeztetőgép. 30 ezerre lenne azokból szükség, de csak 4 ezer áll rendelkezésre. 7 ezer már úton van, és keresik a lehetőséget a további berendezések vásárlására.

A New York-i helyzetről korábban itt írtunk:

New York lett a koronavírus amerikai epicentruma, a kórházai legfeljebb egy hétig bírják még

Elaludt a város, amelyik sosem alszik, és megtippelni sem lehet, mikor ébred fel a rémálomból. Az államban akár a lakosok 80 százaléka is megfertőződhet, és ha New York nem kap azonnal segítséget, az nagyon sok halálos áldozattal járhat.

Kiemelt kép: John Nacion/NurPhoto/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!