Jahkara Smith szegényként nőtt fel és amint belépett a felnőttkorba, rájött, hogy ha elvégez egy egyetemet, örökre adósságba veri magát, amit szegényként úgyse fog tudni hosszú távon kifizetni és amúgy is elege volt a szegénységből- Ki akart törni St. Louisból, továbbá szerette volna anyagilag tehermentesíteni a családját, úgyhogy tizennyolc évesen jelentkezett a hadseregbe, ahol a légierő tagja lett, vadászrepülőket szerelt. Amint belépett, lett fizetése, amiből kiválóan megélt, lettek bankszámlái, továbbá megkapta élete első hitelkártyáját. Ezek mind olyan dolgok voltak, amiket elképzelni se tudott volna, tekintve honnan indult, így azóta se bánja a döntését. Ugyanakkor a New York Times-nak elmondta, hogy a kiképzése nyomot hagyott rajta.


Amikor megkaptuk az alapvető kiképzésünket a hadseregben, kemény dolgokon mentem keresztül és fogalmam se volt, hogy mit is csinálok. Sose voltam kedves a pasijaimmal. Folyamatosan készen álltam rá, hogy összekapjak bárkivel. Aztán elkezdtem terápiára járni, amitől sokkal jobb lett a helyzet.

A Girlshoodnak arról beszélt, hogy még mindig dolgozik azon, hogy kevésbé kapja fel gyorsan a vizet, ugyanakkor sokat segített a humor, ami révén képes volt nevetni dolgokon, amik feldühítették.

Eléggé forrófejű vagyok, a humor számomra egy mód, hogy nevetni tudjak a dolgokon, miközben feldolgozom az érzéseimet úgy, hogy végül én jöjjek ki a dologból győztesen. A depressziómmal való küzdelemre is igaz ez, amikor pedig fiatalabb voltam, néha muszáj volt nevetnem dolgokon, csak hogy ne sírjak.

Ugyanakkor pont, mielőtt csatlakozott a hadsereghez, elkezdett politikailag nagyon aktívvá válni, hála annak, ami a környékén történt. Mielőtt elkezdődött volna a kiképzése, pár kilométerre onnan, ahol felnőtt, Fergusonban egy rendőr hatalmával visszaélve lelőtte a 18 éves Michael Brownt. A Daily Beastnek azt nyilatkozta, ez az eset teljesen átformálta a világképét, ez volt ugyanis a pillanat, amikor tudatosult benne a feketék elleni rendőri túlkapások súlya.

Felnyílt a szemem és meglepett, miként is lát a világ minket, színes bőrű embereket, főleg a feketéket és sötétebb bőrű férfiakat. Így kezelik őket, akár bűnösök, akár ártatlanok. Nem is tűnt fel addig, hogy St. Louis mennyire rasszista valójában.

Az esetet tüntetések követték, amin Smith is részt vett, közben pedig azt látta, hogy embereket földre küldenek a rendőrök, miközben csak álltak a járda szélén, vagy éppen gumilövedékkel lőttek embereket, akik csak sétáltak az utcán. Elmondása szerint voltak emberek, akik nem mehettek be a saját udvarukba, mert a rendőrség lezárta azt. "Komolyan elgondolkodtatott, hogy ez az az ország, amit szolgálni akarok? Majdnem rosszul éreztem magam miatta, hogy bevonulok akkoriban, de nem volt más választásom."

Teljesen véletlenül jött a YouTube-sztárság

A legelső, az online népszerűséget meghozó videóját alapvetően a húgának készítette, csakhogy megnevettesse. A testvér akkoriban töltötte be a tizenegyet, éppen odavolt egy fiúért, és kérte, hogy adjon tippeket, hogyan sminkeljen jól.

Elgondolkodtatott, hogy még ennyire fiatal lányok is teljes nyomás alatt vannak, hogy egy bizonyos módon nézzenek ki.

Közben éppen otthon volt betegség miatt és unatkozott, a Twitteren pedig látott egy rakás hímsoviniszta érvet azzal kapcsolatban férfiaktól, hogy a nőknek hogyan kell sminkelniük magukat, amik nagyon idegesítették. Ekkoriban éppen Floridában volt, míg a családja St. Louis-ban, úgyhogy készített a húgának egy vicces sminkvideót arról, hogyan fogjon pasit. Végül a testvére meggyőzte, hogy tegye fel a videót YouTube-ra is. A videót végül eléggé felkapták.

A Getting A Man 101 című videója szarkasztikusan űz gúnyt abból, hogy a férfiak elképzelni se tudják, hogy valami, például az, hogy a nők sminkelik magukat, nem csak és kizárólag róluk szól, továbbá a szépségipar által diktált sztenderdeket, amiknek gyakorlatilag lehetetlen megfelelni. Többek között olyan sminktanácsokat ad nőknek ahhoz, hogy férjet fogjanak, hogy rejtsék el alaposan alapozóval, hogy húsvér emberek, különben kihal az emberiség, továbbá ha nem úgy néznek ki, mint a fehér szépséginfluenszerek, akkor végük, továbbá a magára kent rúzsának színét csak úgy jellemzi, hogy a nőknek nincs szükségük szavazati jogra.

A videónak jelenleg közel kétmillió megtekintése van, a népszerűsége pedig természetesen számtalan frusztrált férfit is vonzott a kommentek közé. A hadseregben edződött Smith-t ugyanakkor ez csak arra bátorította, hogy még több politikát és patriarchátuskritikát szórjon a videóiba. Következő sminkvideója pedig - ami a kontúrozásról szól, és amiben azzal viccelődött, hogy ha a férfiak rájönnek, hogy a nők képesek sminkkel átformálni az arcukat, és alakot váltani, akkor végük, és majd értesítik az egyházat róla - ahhoz ad tippeket, hogyan kontúrozzanak a lányok úgy, hogy gazdag férjet fogjanak, akinek aztán megörökölhetik a vagyonát, miután rejtélyes módon nyomuk vész. Ez a videó még az elsőnél is sokkal sikeresebb lett, már több mint 3 és fél millióan tekintették meg, valóságos virális szenzációvá téve őt Sailor J-ként. Neve egyébként a Sailor Moonból jön, amit még VHS-en vásárolt meg, mivel a szüleinek nem volt pénze kábeltévére, ezért rommá nézte azon a filmet, később pedig a sorozatot is YouTube-on.

Sminkvideókkal a szépségipar hazugságai ellen

Smith tartalma azért is különleges, mert humora a koncepciót támadja önmagában, hogy létezik objektívan szép ember, amihez embereknek meg kell próbálniuk minél inkább hasonlítani. A szépségipar gyakran azzal nyomaszt, milyen is a tökéletes nő, generálva egyfajta önbizalomhiányt mindenkiben, akik képtelenek megfelelni azoknak az elvárásoknak, amik eleve úgy lettek kitalálva, hogy ne is tudjon a legtöbb ember megfelelni neki, hogy aztán különböző szépségápolási termékek vásárlásával hajtsa az elérhetetlent. Szerinte a smink az önkifejezés eszköze, éppen ezért teljesen abszurd, hogy a társadalom ránk erőszakol bizonyos szépségideálokat, ha pedig nem úgy sminkelsz, akkor rosszul csinálod, mondta el a Refinery-nek adott interjújában.

Van egy rakás elképzelésünk arról, hogy mi számít szépnek és általában ezek a vékony orr, a tökéletes fogak, a magasan levő arccsontok, meg világos bőr. Fogalmam sincs, hogyan etették ezt meg velünk ilyen sokáig úgy, hogy azt hittük, ennek tényleg így kell lennie.

Ráadásul a szépségipar előnyben részesíti a világosabb bőrű embereket, miközben gyakran Amerikában a feketék hatalmas bázisát képezik a vásárlóknak. Elég csak Rihannára gondolni, aki luxusmárkát épített sminktermékekből, mivel azokat nem csak egyfajta sötét bőrtónusra gyártották.

A szépségipari cégeknek csak egy kibaszott árnyalata van feketéknek, mintha csak egyfajta fekete bőrszín létezne. Olyan, mintha nem is léteznél. Amikor szépségről van szó, akkor az ipar diktálja, hogy mik a sztenderdek.

Többen írtak neki a videóik miatt, hogy mit hogyan csinál a saját külsejét illetően, tippeket várva tőle, ami kapcsán megszületett benne a felismerés, hogy mennyivel jobb lett volna az élete, ha látott volna szépnek tartott, népszerű fekete lányokat az övéhez hasonló göndör hajjal, hogy elfogadja a külsejét ahelyett, hogy küzdjön ellene.

Sminkvideó mint politikai üzenet

Sminkvideói nem csak a szépségipart vették célba, hanem például a politikusokat, akik minden fegyveres tömegmészárlás után elmondják, hogy gondolnak az áldozatokra és imádkoznak érte, de aztán nem tesznek semmit, hogy megakadályozzák a következőt a fegyvertartási törvények szigorításával. Egyik videójában egy fiktív Gondolatok & Imák termékcsaládot próbál ki, fekete humorral kritizálva a hasonló megszólalások ürességét tettek hiányában, közben nemlétező sminket kenve magára.

Egy másik videója, ami azokat a szépségvideósokat kritizálja, akik kisajátítják hálaadáskor az őshonos amerikaiak kultúráját, például Pocahontasszá sminkelve magukat a rajzfilmből. Az ötlet a videóhoz onnan jött, hogy egy őshonos rajongója írt neki, hogy csinálnia kellene egy ilyen videót hasonló stílusban azokról, akik ilyen tartalommal árasztják el a YouTube-ot minden hálaadáskor, amire Smith rákeresett, és megállapította, hogy tényleg rengeteg ilyen videó van a neten. Ez a videója háborította fel talán a legtöbb embert, ami után már be kellett állítania bizonyos rasszista sértéseket szűrőbe, annyira elharapóztak a kommentek.

Ugyanakkor ezt sem maga miatt, mivel őt annyira nem borította ki, inkább normális kommentelői érdekében csinálta ezt. Vállaltan minél több politikai kommentárt akart a tartalmaiba szőni, így amikor népszerűségét látva megkeresték ügynökségek, amik népszerű szépségvloggereket menedzselnek, hogy szívesen foglalkoznának vele, csak ejtse a megosztó politikai témákat a videóiból, akkor rendre visszautasította őket. Saját elmondása szerint sose akart igazán vlogger lenni, szóval fontosabb volt számára, hogy ő maga elégedett legyen a videóival, továbbá ne legyen rajta nyomás, hogy folyamatosan posztolnia kell. Teljesen ideális volt számára, hogy akkor posztol, amikor akar, úgy, ahogyan csak akar, mindenféle kötelezettség, meg a népszerűséget hajszoló megtévesztő címek és kattintásgeneráló borítóképek nélkül. Éppen ezért nem okozott neki különösebb gondot abbahagyni se.

A YouTube-ot is politikai meggyőződésből hagyta ott

Legutolsó, tavaly feltöltött videójában megköszöni követőinek az eddigi figyelmet, egyben bejelenti, hogy nincs már többé kedve videókat tölteni YouTube-ra, látva azt, hogyan bánik a platform a transz videósokkal, akiket rendre letilt csak azért, mert az élményeikről beszélnek, vagy éppen letiltja a videóiknál a pénzkeresési lehetőséget, miközben népszerű tartalomgyártóik legdurvább tettei felett is szemet huny.

Ugyanakkor nem mondott le örökre arról, hogy továbbra is készítsen videókat, viszont egyelőre nem találta meg rá még a megfelelő platformot. Egyik interjújában ezt mondta erről:

Abszolút átfutott már a fejemben, hogy visszatérjek. Viszont amíg nem találok más platformot, hogy Sailor J tartalmakat töltsek rá, addig nem hiszem, hogy érdekel továbbra is a videózás. A platform ellen vagyok alapból. Rettenetesen kezelik a transz embereket, de a színes bőrűeket sem kezelik egyenlően. Engedték, hogy egy fehér srác, miután levideózott egy holttestet Japánban, megtarthassa a YouTube-csatornáját. Nem érdekel az a platform többé. Ha lenne valamilyen más hely, ahova feltehetném a cuccaimat úgy, hogy ugyanúgy pénzt keressek velük, és ugyanúgy el tudjam juttatni annyi ember számára az üzenetemet, ahogyan akarom, akkor simán.

Ezalatt természetesen Logan Paul botrányára célzott, ami nem igazán járt komoly következményekkel számára, továbbra is az egyik legnépszerűbb tartalomgyártó YouTube-on.

Már nem videózik, de továbbra is alkot

Videóinak köszönhetően felfigyeltek rá a NOS4A2 című AMC horrosorozatba, hatévados szerződést kötve vele. A sorozat egyébként Joe Hill nagysikerű regényén épül és Smith Zachary Quintóval szerepel benne többek között, fontos karaktert megformálva. Elmondása szerint az alkotókat nem érdekelte, hogy sose csinált hasonlót, a vicces videói meggyőzték őket, hogy kipróbálják, a meghallgatása után pedig rögtön közölték vele, hogy övé a szerep, ha akarja. Azóta pedig elkezdett beindulni a színészi karrierje, a Tűnj el!-t és a Whiplash-t is gyártó Blumhouse antológiasorozata, az Into The Dark egyik epizódjának főszerepét is eljátszotta, emellett pedig számtalan egyéb projektet is említett, amiről még nem beszélhet, továbbá sajátot is fejleszt.

Mellette pedig dolgozik első young adult regényén, amire szerződése is van. Emellett hobbiból megtanult több pankrátorfogást és mozdulatot is pusztán rajongásból, Instagramja alapján pedig újabban a rúdtáncot is tökéletesen elsajátította. Ugyanakkor továbbra is fontos témákról akar beszélni, így a növekvő ismertségét is erre akarja használni, így biztosan fogunk még rengeteget hallani a jövőben róla, ugyanis most indult csak be igazán a karrierje. Olyannyira, hogy már a hadseregből is leszerelt egy éve.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

can't say Maggie didn't warn ya ass…should i drop the new teaser? @nos4a2_amc #nos4a2

Jahkara J Smith (@jahkarajsmith) által megosztott bejegyzés, Máj 15., 2019, időpont: 12:36 (PDT időzóna szerint)

Az internet nélkül nem lenne ma karrierje

A jelenleg 22 éves Smith pár év alatt teljesen átformálta az életét, amiben szerinte nagy szerepe volt a közösségi médiának. Elismeri annak minden negatív hatását is, ugyanakkor az internet lehetőséget biztosít számára olyan tehetségeknek, akik hátterük és lehetőségeik fényében sose jutnának el sok emberhez. A legtöbb dolgot Twitterről tanulta életében, hála annak, hogy rátalált okos emberekre, akik kijavították, ha tévedett, továbbá elmagyaráztak neki dolgokat, amiket korábban nem értett.

Rossz dolgokra is lehet használni természetesen, és sokan ezt teszik. De az, hogy beszélhetek hozzád a telefonomon keresztül, vagy beszélgethetek valakivel Twitteren, számomra az egy ajándék, mert felnőve nem tudtam megkapni azt a támogatást, amiben mások részesültek.

Kiemelt kép. Instagram/Jahkara Smith


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!