Hónapok óta próbáljuk megtudni, hogy a családok hány gyereket vállaltak be a kedvezményes állami hitel, illetve támogatás reményében, vagyis milyen eredményt hoztak eddig a kormány családtámogatási intézkedései. Negyed év elteltével jutottunk el a konkrét adatok közelébe, ám a Pénzügyminisztérium (PM) december 1-jei levelében arról értesítette lapunkat, hogy a CSOK-kal és a babaváró hitellel kapcsolatos közérdekű adatigénylésünket csak akkor teljesíti, ha 170 505 forint költségtérítést fizetünk.


Azért folyamodtunk szeptember 2-án közérdekű adatigényléssel a PM-hez, mert a július végén elküldött újságírói kérdéssel nem sikerült megtudnunk tőlük és a családokért felelős tárca nélküli minisztertől sem, hogy hány család, milyen gyerekszám és gyerekvállalás mellett kért és kapott CSOK-ot illetve babaváró hitelt eddig. Novák Katalin hivatalától október 18-án azt a választ kaptuk, hogy a családügyi miniszter nem minősül adatkezelőnek. A Pénzügyminisztérium nem rázta le magáról a kérdéseket, viszont a törvény adta határidőket kihasználva 90 napig húzta a levelezést:

  • adatigénylésünkre szeptember 17-én azt írták, 45 napon belül küldenek választ.
  • Október 15-én értesítettek, hogy ha határidőben teljesítenék a kérésünket, az veszélyeztetné a PM veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását, ezért a válaszadási határidőt 45 nappal meghosszabbítják.
  • December 1-jei e-mailjükben pedig azt közölték, hogy 170 ezer forintos költségtérítés ellenében küldik el a kért adatokat. Ezt azzal indokolták, hogy az adatigénylés teljesítése a PM alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével járna. (A szabályozás alapján csak a munkaerő-ráfordítással járó költségeket számíthatták fel, dologi költséget nem.)

Az alábbi kérdésekre szerettünk volna választ kapni, hogy aztán újságcikkben ismertessük a kormány családtámogatási intézkedéseinek eredményeit.

  • Bevezetése, azaz 2015. július 1-je óta évente hányan igényelték a CSOK-támogatást? Hány szerződést kötöttek CSOK-támogatásra, milyen összegben? Az igénylők között hány 1, 2 és 3 gyerekes volt, illetve hány olyan pár, akik vállalták az 1, 2, illetve 3 gyermeket?
  • Hányan igényeltek évente CSOK-hitelt? Hány szerződést kötöttek, mekkora összeget folyósítottak már? Közülük hányan igényelték évente két, illetve három gyerekre a hitelt (az előbbit 2018 októberétől lehet, maximum 10 millió forintot, az utóbbinál előbb 10, majd 2018 októberétől 15 millió forintot)? Hányan igényelték a hitelek maximumát évente? Hányan igényelték úgy a hitelt évente, 2, illetve 3 gyerekre, hogy még egy gyerekük sem volt, és hányan úgy, hogy már megvolt a családban az előírt gyerekszám?
  • Hányan igényelték bevezetése (2019 júliusa) óta évente a babaváró hitelt? Hány szerződést kötöttek, mekkora összeget folyósítottak? Közülük hányan igényelték a maximális, tízmillió forintos összeget? Hány első, második, harmadik gyermek született már meg a babaváró hitelhez kapcsolódóan?
  • Az átfedéseket kiszűrve (ha van ilyen adat) összesen hány család igényelhetett CSOK-támogatást, CSOK-hitelt és babavárót?
  • Akik gyereket vállaltak, hányan voltak, és összesen hány gyereket vállaltak? Hány gyerek született már meg a vállaltakból?
  • Hány olyan eset van, amikor már letelt a gyermekvállalásra rendelkezésre álló idő, és nem születtek meg a vállalt gyerekek?

Az utolsó konkrét információhoz 2019 elején jutottunk, akkor kollégánknak még válaszolt a PM, és az derült ki, hogy a CSOK bevezetése óta mintegy százezren igényelték már a családok otthonteremtési kedvezményét, és majdnem 500 olyan család volt, amelyik előre beígért három gyereket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!