Parti Nagy Lajos kezdeményezésére több mint 160 író - köztük Nádas Péter, Dragomán György, Erdős Virág, Tompa Andrea és Závada Pál - tiltakozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átszervezése ellen, és fejezi ki szolidaritását az egyetem szenátusával, tanáraival és hallgatóival - olvasható a litera.hu portálon.


A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a hétfő esti tüntetés után barikádot állítottak, elfoglalták az egyetem épületét, és nem akarják beengedni az új vezetőket. Úgy érzik, minden szétesik körülöttük, az oktatók pedig nem tudják elképzelni, miről lehet beszélni Vidnyánszkyékkal azok után, hogy porig alázták az intézmény embereit, több tanár és vezető le is mondott, bejelentette távozását. Az egyetemnek új kuratóriuma van, vezetője Vidnyánszky Attila, az öt tagból két Mol-os vezető, de nem került be a testületbe az egyetem szenátusa által javasolt személyek közül senki. Az új kuratórium jogkörei rendkívül szélesek. Vidnyánszky másképp látja a helyzetet.

Parti Nagy Lajos író, költő - mint írja: mélységes és tehetetlen felháborodásában - indította útnak az alábbi levelet, melyhez 2020. szeptember 1-jén 18 óráig 166 magyar író, irodalmár, műfordító és művész csatlakozott.

"Alulírott magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek a leghatározottabban tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem aljas és sunyi legázolása ellen, szolidárisak vagyunk a lemondott szenátussal, az egyetem tanáraival és hallgatóival."

Az aláírók névsora a litera.hu oldalon olvasható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!