Negyvennyolc órás sztrájkot indítottak a British Airways (BA) brit légitársaság pilótái hétfőn bérköveteléseik nyomatékosítására, írja az MTI. Ez azt jelenti, hogy


  • a British Airways gyakorlatilag egyetlen járatot sem képes elindítani,
  • több mint 1500 járatot törölt, ami
  • 280 ezer utast érint.

A Budapestre érkező, illetve induló BA-járatok egyike sem közlekedik se hétfőn, se kedden.A kétnapos sztrájk 80 millió font bevételkiesést okoz a vállalatnak. A fennállásának idén századik évfordulóját ünneplő brit légitársaság pilótái eddig még soha nem tartottak munkabeszüntetést. A British Airline Pilots' Association (Balpa) pilótaszövetség tavaly novemberben kezdeményezett béremelést a BA-pilótáknak a munkáltatónál, de azóta sem sikerült megegyezésre jutni.

A szövetség nem fogadta el a társaság három év alatt 11,5 százalékos béremelésről szóló ajánlatát, amely alapján nagyjából évi 200 ezer fontra emelkedett volna a pilóták jövedelme. A pilótaszövetség szerint a vállalat eredményei alapján kedvezőbb ajánlatban kellene részesülniük. A British Airways 4300 pilótát foglalkoztat, naponta mintegy 850 járattal 145 ezer embert utaztat.

A British Airways anyavállalata, az International Airlines Group (IAG) adózás előtti eredménye tavaly 3 milliárd font volt, csaknem 9,8 százalékkal több mint az előző évben. A British Airways ebből 1,96 milliárd fonttal vette ki a részét, ami 8,7 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A British Airways pilótái július 22-én szavazták meg, hogy szeptember 9-10-én és 27-én munkabeszüntetést tartanak. A Balpa közölte, hogy januárig további sztrájkot tarthatnak a British Airways pilótái.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!