Harmadszorra sikerült elárverezni a Cassiopeia elnevezésű 34 méteres luxusjachtot. Mindössze két érdeklődő tett rá ajánlatot.


Harmadszor hirdették meg az ország egykori legnagyobb ásványvízgyártójának utolsó érdemi vagyonelemét, egy 34 méteres jachtot és ezúttal el is adták - írja a G7.

A hajó a felszámolás alá került Aquarius-Aqua Kft. tulajdonában volt. Az eljárás lezárult a cégnél azzal, hogy a Sunseeker típusú luxusjachtot elárverezték, mivel a cég minden más vagyonelemét értékesítették már.

A Cassiopeia nevű viselő hajóért harmadszorra sem volt élénk verseny.

A gazdasági portál a cég bukását röviden úgy foglalta össze, hogy a kezdeti gyors felfutást követően rossz üzletpolitikát választott, aminek az lett az eredménye, hogy egyes szerződéseiknél minden eladott palackon buktak. Ezután áfacsalási ügybe keveredtek, a vállalat többségi tulajdonosát 2016-ban le is tartóztatták. Ezt követően volt még egy kísérlet a megmentésére, azonban végül felszámolás alá került a cég.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!