A Tesla, a Cloudflare és az Equinox is áldozattá vált abban a kibertámadásban, amelyben több mint 150 ezer biztonsági kamera képéhez szereztek hozzáférést kiberbűnözők. A kompromittált Verdaka biztonsági startup kamerái a felhőben tárolják a felvételeket, az ügyfeleik pedig egy webes felületen keresztül tudnak hozzáférni azok képeihez, ehhez még egy egyszerűbb arcfelismerőt is kínálnak.


A hackelést végrehajtó APT 69420 Arson Cats néven ismert csoport egyik tagja, Tillie Kottmann felvállalta a támadást, a Fox Businessnek pedig elmondta: az adminisztrátori jogosultság megszerzéséhez az interneten keringő belépési adatokat használta, így nem volt túlságosan nehéz hozzáférni egy "superadmin" fiókhoz, amivel a Verdaka összes ügyfele után kémkedni lehetett. Többek közt a Tesla raktárakba felszerelt 222 kamera, de különféle egészségügyi központokba, iskolákba, börtönökbe, pszichiátriákba felszerelt eszközök is érintettek voltak.

A támadás mögött húzódó motivációkról is beszélt: "kíváncsiság, az információszabadságért vívott harc, antikapitalista beállítódás, némi anarchizmus", fogalmazott a hacker, továbbá hozzátette, hogy túlságosan szórakoztatónak tűnt a dolog ahhoz, hogy ne tegye meg. Kottman elmondása szerint nem célja az anyagi haszonszerzés, egyszerűen egy jobb világot szeretne, és jól szórakozni, miközben küzd érte.

A Verdaka tájékoztatása szerint az esetet elkezdték vizsgálni, a jogi szerveket és ügyfeleiket is értesítették az incidensről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!