Görögország 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínál a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával - jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök hétfőn Athénban az MTI tudósítása szerint.


Az ajánlat 940 ezer 18 és 25 év közötti fiatalra terjed ki. A görög kormány 141 millió eurót (50 milliárd forint) különített el erre a célra.

A kormányzat célkitűzése szerint a 11 millió lakosú országban július végéig a lakosság csaknem 60 százalékát be akarják oltani.

Az úgynevezett szabadságkártyát, amelyre a pénzjutalmat átutalják, egyfajta köszönetnek szánják a fiatalok járvány alatt tanúsított türelméért. Mindez egyben pénzügyi ösztönző is, hogy több fiatal immunizálja magát. A kártyára átutalt összeget szállodai foglalásra, komp- és repülőjegyekre, illetve koncertekre és múzeumi belépődíjakra lehet elkölteni.

Lehet, hogy a fiatalok azt gondolják, nem kapják el a koronavírust, és ha meg is betegednek, akkor sem súlyosan. Ugyanakkor vírushordozók lehetnek és lehetővé teszik ezáltal a kór terjedését

- mondta Micotákisz.

Görögországban a járvány kitörése óta 420 905 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 655-en hunytak el a kórban.

Koronavírus

Így terjed a vírus azokban az országokban, ahol a magyarhoz hasonló utat jártak az oltással

Az Egyesült Arab Emírségek és a Seychelles-szigetek a világ legátoltottabb országai, mindketten a Sinopharmra támaszkodtak, az új vírusváltozatok azonban újra feladták a leckét.

Magyarország vakcinát ad Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak

A korlátozások megszegése miatt megbüntettek két ausztrál nudistát, miután rájuk ijesztett egy szarvas és eltévedtek a bozótosban


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!