Jurij Gagarin nyomában
Moravetz Ákos és a Hősök nevű rapformációból Mentha néven ismert Ozsváth Gergely szeptember 27-én egy nem kimondottan legális expedíción vett részt a kazahsztáni Bajkonurban. Ebben a városban működött a szovjet űrprogram legnagyobb bázisa, a bajkonuri űrrepülőtér, ahol 1957-ben pályára állították az első műholdat, a Szputnyik-1-et, de innen lőtték fel 1961-ben a Vosztok-1-es űrkapszulát is, aminek a fedélzetén utazott az első ember az űrbe, Jurij Gagarin, orosz asztronauta.
Ez a világ legnagyobb űrbázisa:
a létesítményhez tartozó terület nyugati-keleti irányban 90 kilométer, északi-déli irányban pedig 85 kilométer kiterjedésű. Ennek közepén áll egy óriási rakétasiló, rendszerint innen indultak
útjukra az Enyergija nevű hordozórakéták, amik azért készültek, hogy pályára állítsák a Buran űrsiklókat, amelyek az amerikai Space Shuttle mintájára készültek.
A szakértők szerint mind az Enyergija, mind a Buran jobbak voltak, mint az amerikai vetélytársak, vagyis a Saturn V hordozórakéta és a már említett Space Shuttle.
A Buran 1988. november 15-én pilóta nélkül kétszer kerülte meg a földet, míg az Enyergija soha nem látott tömegeket tudott pályára állítani, nagyobbakat, mint az amerikai Saturn V. A szovjetek a hidegháború alatt összeszedett hátrányukat próbálták behozni az új fejlesztésekkel, ám a projekt olyan drágának bizonyult, hogy nem érte meg fenntartani, így a bázis lassan elkezdett leépülni. Sokak szerint egyébként az aránytalanul költséges Buran-projekt volt az, ami beverte az utolsó szeget a Szovjetunió koporsójába. A bázis mai napig Oroszországhoz tartozik, az oroszok 2050-ig bérlik a területet a kazah államtól.
Tolvajok, turisták, kilövések
Mi az az urbex?
Az urbexezők rendszerint olyan épületeket és célpontokat látogatnak meg, amelyeket elzártak a nyilvánosság elől. Ezeket a helyeket általában őrzik, vagy legalábbis nagyon nehéz megközelíteni őket. Akad olyan is, hogy a terület abszolút elhagyatott és bomlásra van ítélve.
Bár a bázist hivatalosan már nem használják semmire, ennek ellenére a területet még mindig rengeteg fegyveres katonával védik. Erre egyrészt az értékes Buran űrrepülőgépek miatt van szükség, másrészt pedig a tolvajok, fosztogatók miatt, akik rendszeresen megpróbálják elhordani az omladozó hangárokból származó vashulladékot. Ezt már az expedíciót kitaláló és megvalósító duó egyik tagja, Moravetz Ákos mondja, aki Ozsváth Gergellyel urbex túrát szervezett a legendás űrbázishoz. Az elmúlt években ez a bázis az urbexesek egyik legkedveltebb célpontjává vált, a 2012-es első dokumentált túra óta egyre többen mennek, Moravetz és Ozsváth pedig az első magyarok, akik eljutottak oda. Moravetz szerint a bajkonuri kalandra négy hónapon keresztül készültek, tervezték az oda- és visszavezető útvonalakat, előre megírták a forgatókönyvet, hogy mi történik, ha elkapják őket és egyáltalán milyen épületeket akarnak mindenképp megnézni.
Azt mondják, a túra
egyértelműen legnehezebb része a terep volt, amivel összesen tizenöt órán keresztül kellett küzdeniük. A bázis három útvonalon keresztül közelíthető meg:
- A leghosszabb egy 50 kilométeres szakasz, ami egy közeli főúttól vezet a létesítményig. Ezt azért nem választották, mert egész egyszerűen túl hosszú és veszélyes volt ahhoz, hogy végig tudják csinálni.
- A legrövidebb egy 30 kilométeres út lett volna, de értelemszerűen a katonák ezt figyelték a legjobban, így ha ezt választották volna, biztos lett volna a lebukás.
- A választás végül egy 40 kilométeres túrára esett, ami elég nehéz terep volt ahhoz, hogy a katonák ne tartsák valószínűnek, hogy bárki abból az irányból szeretné megközelíteni a bázist.
Ez a szakasz egyébként egy útmelletti étterem parkolójából indult és látszólag szó szerint a semmibe vezetett.
Nyolc órán keresztül semmi mást nem láttunk, csak a horizontot, de végül feltűnt a rakétasiló teteje, ahonnan az Enyergiját indították.
- mondta a 24.hu-nak Moravetz.
Ahogy a magyarok közeledtek a bázishoz, úgy lett egyre nehezebb a terep. A földből kiálló fémek és törmelékes dombok nehezítették az útjukat. Egy idő után pedig nemcsak a szintkülönbséggel kellett megküzdeniük, hanem a kétóránként keresőkutyákkal járőröző katonákkal is. Emiatt aztán sokszor kellett megszakítani az útjukat, volt, hogy egy óránál is többet kellett bujkálniuk, hogy ne vegyék őket észre. Moravetz szerint egyébként többször is meglátták őket, de végül nem bukkantak rájuk.
A legmeredekebb pillanat az volt, amikor ránk irányították az egyik nagy reflektort és tisztán láttak minket. Azt hittem, ahogy akkor ennek itt vége van és jönnek le értünk.
Az utat végül sikerült
folytatni, mivel a katonák hiába keresték őket, nem tudták, hogy pontosan melyik irányból közelítik meg a bázist. Az urbexesek egyébként végig offline voltak, vagyis nem jelentkeztek fel a
telefonjukról egyik hálózatra sem, mert korábban volt rá példa, hogy az elvileg már nem üzemelő bázisnál bemérték a "turisták" mobiljait. Hogy az elkészült felvételeket ki tudják majd
menekíteni, vittek magukkal kamu memóriakártyákat, amikre csak pár fotót mentettek, hogy ha esetleg azokat elvennék tőlük, akkor ne vesszen kárba az összes kép és videó.
Moravetz elmondta, hogy az eredeti kártyákat úgy rejtették el maguknál, hogy semmi esetre se találják meg azokat.
Végül hajnali három magasságában sikerült bejutniuk a bázisra, egészen pontosan egy hangárba, ahol kénytelenek voltak pár órát aludni, mert nagyon kimerültek. A reggeli fényben aztán megpillantották azt, amiért több mint negyven kilométert sétáltak: a hatalmas Buran űrsiklót. A magyarok egyébként nem voltak egyedül, a helyszínen épp orosz túrázók jártak, ők másik útvonalon közelítették meg a helyet. Moravetzék nem vesztegették az időt, elkezdték körbejárni a helyet, videóztak, fotóztak, dokumentáltak. Sajnos azonban sokáig nem örülhettek, ugyanis nem sok idő telt el és észrevették őket az őrök. Kénytelenek voltak felmenekülni az épület tetejére, ahol aztán órákat töltöttek el, de onnan már nem volt hova menekülni, az orosz katonák elkapták őket.
Az elfogott magyarokat a KGB utódszervezete, az FSB hallgatta ki.
Kettejüket összesen nyolc órán keresztül faggatták, azt akarták tudni, kik ők és miért hatoltak be a bázisra. A telefonjaik nyelvét oroszra kellett állítaniuk, a képeket pedig már a katonák kezdték el kitörölni. A kihallgatás után végül elengedték őket, ráadásul a felvételek nagy részét is meg tudták tartani.
Bár boldogok, hogy végig tudták csinálni a kalandot, az eredeti tervük kicsit másabb volt: azért vittek ugyanis ötnapi élelmet magukkal, mert szerették volna megnézni a bázis több pontját - úgy kalkuláltak, hogy akár két napot is el tudnak majd tölteni a bázison úgy, hogy nem veszik észre őket, de ez nem jött össze.
Arra egyébként nagy volt az esély, hogy már az út alatt elfogják őket, mivel egy orosz forrásuk szerint szeptember 27-e előtt két nappal az elvileg nem működő bázisról fellőttek egy műholdat, abban a katonai készültségben pedig egyszerűen lehetetlen lett volna megközelíteni a bázist. Szerintük emiatt is egyértelmű, hogy az űrrepülőtér a mai napig aktív, ráadásul látott ott dolgozó mérnököket és katonákat is.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu
