Az olasz sajtóban csak a hiányzás királyaként emlegetik azt a közszférában dolgozó férfit, aki új országos csúcsot állított fel azzal, hogy 15 évig nem járt dolgozni, írja a Guardian.


A rendőrség szerint a kórházi dolgozó az elmúlt másfél évtizedben ugyanúgy megkapta minden hónapban a fizetését, pedig 2005 óta egyszer sem volt bent a Catanzaro városában található Pugliese Ciaccio kórházban.

15 év alatt 538 ezer eurót, átszámítva közel 200 millió forintot keresett munka nélkül.

A most 67 éves férfit hivatali visszaéléssel, hamisítással és zsarolással vádolják. Hat menedzser ellen is nyomoznak azzal a gyanúval, hogy szerepet játszottak a férfi hosszas távollétében.

A rendőrség szerint a férfi 2005-ben megfenyegette az akkori kórházigazgatót, hogy ne merje jelenteni a hiányzásait. Az igazgató nem sokkal ezután nyugdíjba vonult, a távolléte pedig azért nem derült ki mostanáig, mert az új főnöknek és a HR osztálynak sem tűnt fel a hiánya.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!