Egy új vizsgálat alapján a véltnél is jóval nagyobb a mexikói-öböli olajvész - írja az MTI. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) szerint egy 15 éve kialakult léken keresztül naponta mintegy 1440-17 000 liter olaj ömölhet a tengerbe. Az olajplatform 2004-ben, az Iván hurrikán pusztításában sérült meg. A Taylor Energy, a fúrótorony üzemeltetője eddig úgy számolt, hogy naponta 11,4 liter szennyeződés kerülhet a vízbe.

A NOAA szerint azonban mintegy 95 millió liter olaj jutott a tengerbe, amely nyolcada a Deepwater Horizon 2010-es katasztrófája során kiömlött olajnak.

A Taylor Energy eddig azt állította, hogy a talaj menti üledékből szökő olajról van szó. A NOAA és a Floridai Egyetem csapata viszont a víz olaj- és gáztartalmának vizsgálata után arra jutott, hogy az olaj a tartályokból és a platform csöveiből folyik. A NOAA friss jelentésben követeli az üzemeltetőtől, hogy a nyitott lékeket tömjék be, a vállalat szerint ugyanakkor félő, hogy ettől további olaj fog kiáramlani.

Fotó: iStock

A baleset után a Taylor Energy 2008-ban a tönkrement csövek egy részét tömítette, három feltörő olajforrás fölé pedig kupolát emelt. Az amerikai parti őrség 2018 óta működtet egy védőrendszert, amely naponta legfeljebb 4800 liter kiáramló olajat tud begyűjteni.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!