A rendőrök a múlt héten elfogták a 32 éves P. Ádámot, akivel szemben a nyomozó hatóság még 2016-ban bocsátott ki elfogatóparancsot csalás bűntett gyanúja miatt.


Egy lipótvárosi társasházban élt a 32 éves férfi a rendőrség beszámolója szerint, a rendőröknek először a bejárati ajtót fedő acélrácsot kellett felnyitniuk a tűzoltók segítségével, aztán rátörték az ajtót a férfire. A rendőrök odabent a keresett férfi mellett számos mobiltelefonra, laptopra, asztali számítógépre, dokumentumokra, valamint nyolcmillió forintra bukkantak. P. Ádám még egy más nevére kiállított, de saját arcképével ellátott személyazonosító igazolvánnyal is rendelkezett.

A gyanú szerint P. Ádám 2015-ben számos sértettet ejtett tévedésbe olaszországi nyaralások meghirdetésével, azonban a befizetett többszázezres összegek ellenére soha nem jött létre még csak a szállások lefoglalása sem. A megtévesztés érdekében a férfi fiktív céget is alapított, amely internetes közvetítő és kereskedő oldalakkal szerződött, így egyre szélesebb ügyfélkört ért el. A bűncselekménnyel okozott kár közel harmincmillió forint.

A férfit elfogása után a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol száznegyvenöt-rendbeli csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!