Egy közösségi oldalon 19 évesnek hazudta magát egy 31 éves férfi.

Mint arról a police.hu beszámolt, így férkőzött egy 14 éves lány bizalmába.

A férfi előzetes ismeretség nélkül követett be június elején egy 14 éves lányt.

Beszélgetni kezdett vele, és a beszélgetések egyre bensőségesebbé váltak.

Intim fotókat és videókat kért a lánytól, egy részüket meg is kapta.

hirdetés

Miután ez kiderült, a lány szülei töröltették a férfi profilját, ám nem sokkal később más néven regisztrálva ismét felvette a kapcsolatot a lánnyal.

Találkozót beszéltek meg, ami azért nem jött össze, mert a szülők megtudták, hogy ismét felvették egymással online a kapcsolatot. Gyermekük helyett ők jelentek meg a megbeszélt helyen, próbálták visszatartani a férfit, de az elmenekült.

A szülők értesítették a rendőrséget, a szentendrei nyomozók pedig még aznap azonosították B. Jánost, akit 18-án előállítottak. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen panaszt ugyan nem tett, de vallomást sem.

Az azóta letartóztatott férfival szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság.


hirdetés