Már csak Jimmy fia, Adrián és édesanyja lakott a 200 négyzetméteres ingatlanban, ami túl nagy számukra. Ezért döntöttek úgy, hogy eladják a relikviákkal telezsúfolt házat.


Eladó sorba került Zámbó Jimmy csepeli háza - írja a Blikk. A Szent László utcában található 200 négyzetméteres, 4 szobás ingatlant 129,9 millió forintért hirdették meg.

A hirdetés szövegében nem is titkolják, hogy egy különleges ingatlanról van szó.

- olvasható a leírásban. Az is kiderült, hogy az ingatlan alsó szintje 100 négyzetméter, és a hatalmas étkező és a konyha mellet itt található a dolgozószoba is, ahol „számtalan meghitt családi, baráti körben zajló esemény, dalszöveg írás készült”.

A hirdetésben lévő fotókon pedig még az is látható, hogy az egyik falon Jimmy lemezei sorakoznak.

A második szinten három teljes értékű szoba található: egy gardrób, egy fürdő és egy nagyobb hálószoba. A ház egy több mint 400 négyzetméteres telken áll, és van hozzá egy egy kis ház is, egy teljesen felszerelt nyárikonyhával, illetve egy zárt medence is.

Zámbó Jimmy fia, Adrián a TV2-nek azt mondta:

Azt viszont leszögezte, nem szeretnék, hogy egy olyan rajongó vásárolja meg tőlük a házat, aki egyfajta múzeumot csinálna Jimmy egykori otthonából.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!