Éppen a városba tartott Mark Richards, amikor észrevette, hogy egy mentőautó jön hátulról nagy sebességgel. A 37 éves férfi a buszsávba húzódott, hogy elengedje a mentőt, majd néhány nap múlva 35 fontos bírságot kapott a manőver miatt.

Mark Richards az egyik walesi lapnak elmondta, hogy mivel a mögötte haladó autó a buszsávba tért le, neki sem volt más választása, különben mindkét sávot elzárták volna a gyorsan közeledő mentő elől. Amint az ambuláns kocsi elhaladt mellette, azonnal visszatért a rendes forgalmi sávba és folytatta útját.

hirdetés

A szabályszegésről olyan fotót készített egy kültéri kamera, amin nem látszik a mentő, ez alapján küldtek ki egy 35 fontos (13 ezer forint) csekket a férfinak. Mark Richards úgy döntött, hogy előbb befizeti a bírságot, hogy ne emelkedjen az összeg, és majd később fellebbez a büntetés ellen, mivel kiderült, hogy videó is készült a jelenetről.

"Tíz éve van jogosítványom, de még soha nem büntettek meg semmiért. Éppen ezért fogalmam sem volt az ügyintézés menetrendjéről. Egyszerűen bepánikoltam és fizettem" - mondta a férfi.

A városi tanács közölte, hogy a sofőrnek ugyan lett volna lehetősége panasszal élni a történtek miatt, de mivel már befizette a kiszabott bírságot, nem tud élni a fellebbezés jogával.

A jelenetről készült néhány másodperces videót a Wales Online cikkében lehet megnézni.