Tíz év fegyházra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelemmel vádolt 22 éves férfit, aki a saját kiskorú barátnőjét futtatta.


A lány a családi helyzete, szüleinek válása miatt már tíz éves korában gyermekvédelmi intézkedés hatálya alatt állt. Nagyanyja próbált gondoskodni róla, azonban erőfeszítései és a lány iskolai hiányzásai, csavargásai miatt nem jártak eredménnyel.

Így történt, hogy a lány már 11 éves korától prostituáltként dolgozott Miskolcon. A terhelt 6 éves volt, amikor hat évvel ezelőtt megismerkedett vele. Szexuális kapcsolat alakult ki közöttük, amely akkor is folytatódott, amikor a fiú felnőtté vált. Még 13 éves sem volt a lány, amikor gyermeket szült, akiről azonban lemondott.

A férfi ebben az időszakban, de a szülést követően is folyamatosan "futtatta" a barátnőjét. Gyakran fenyegette, sőt esetenként bántalmazta is, a szexuális szolgáltatásokból származó jövedelmének felét pedig a saját céljaira fordította. A fiatalember munkahellyel nem rendelkezett, kizárólag a kitartottságból élt. A férfi a már eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő, kilátástalan anyagi körülmények között élő, önmagát kizárólag prostitúcióból eltartani képes, iskolázatlan kiskorú vonatkozásában valósította meg az emberkereskedelem bűntettét.

Utasította, irányította és felügyelte őt, vonakodása esetén pedig bántalmazta is a barátnőjét, aki részben az erőszak hatására végezte az üzletszerű kéjelgést. Élethelyzete és életkora miatt egyaránt nem volt szabad döntési akarata, s legális megélhetési lehetősége.

Az ügyészség tudomásul vette a törvényszék ítéletét . A vádlott és védője azonban a bűncselekmény téves minősítése miatt, valamint a büntetés enyhítése céljából jelentett be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi terhére rótt bűncselekmény megfelel az elkövetésekor hatályos büntető törvény rendelkezéseinek. És sem az időmúlás, sem pedig az elkövetés részbeni beismerése nem indokolja a fegyházbüntetés és a mellékbüntetés mérséklését. Ezért a törvényszék ítéletének helybenhagyását kérték.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!