Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága benyújtotta azt a határozati javaslatot, amely alapján elrendelik az országos népszavazást két Karácsony Gergely által benyújtott kérdésben. Az egyik a Fudan Egyetemről szóló törvényt helyezné hatályon kívül, a másik az álláskeresési járadék folyósítását hosszabbítaná meg 270 napra.

A két népszavazási kérdés:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

A parlament irományból kiderül, hogy a
népszavazás költségvetése a kérdések számától függetlenül 13 milliárd 598 millió 400 ezer forint.

Közben az ellenzéki pártok kezdeményezték a Fudan Egyetem létrehozásáról szóló jogszabály visszavonását, az álláskeresési járadék kilenc hónapra emelését. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, ha a kormánypártok támogatják javaslataikat, nem kell népszavazást kiírni, megspórolható a referendum költsége.

Szabó Tímea szerint lakhatási váslság idején nincs szükség arra, hogy a kormány kínai hitelből, 540 milliárd forintért építsen egy olyan elitegyetemet, amelyre leginkább külföldi diákok járnának.

Tordai Bence frakcióvezető rekordalacsonynak nevezte az álláskeresési járadék jelenlegi három hónapos idejét. Szerinte már csak a Fideszen múlik, kiír-e egy népszavazást, eltapsol majdnem 14 milliárd forintot az adófizetők pénzéből, vagy támogatja az ellenzéki indítványokat, akkor a népszavazás lekerül a napirendről.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!