A 125 ezret is meghaladó üdvözlőlapot kapott a 99 éves Tom Moore közelgő, 100. születésnapja alkalmából. A második háborús veterán azzal lett az egyik legszeretettebb brit állampolgár, hogy gyűjtést szervezett hazája egészségügyi dolgozóinak számara a koronavírus miatt- írja a BBC.

Moore, aki 1940-ben húszévesen csatlakozott a brit hadsereghez, majd az ázsiai hadszíntéren végigharcolta a második világháborút, április végén ünnepli majd a századik születésnapját. Ahogy a koronavírus-járvány terjedéséről szóló, egyre nyugtalanítóbb híreket hallgatta, úgy érezte, újra itt az ideje, hogy tegyen valamit.

Ezer fontot akart gyűjteni az egészségügynek a világháborús veterán: már több mint ötmilliónál jár

A nehéz helyzetben meg akarta hálálni mindazt, amit az elmúlt évtizedekben kapott.

A százados azt találta ki, hogy még a századik születésnapja előtt megtesz száz kört a járógépe segítségével a háza huszonöt méter hosszú udvarán. Az akciójával ezer font (mintegy 400 ezer forint) adományt szeretett volna összegyűjteni az NHS számára. Tom Moore azt mondta korábban, hogy azért kezdett adománygyűjtésbe, mert az elmúlt évtizedek során annyi jót kapott az NHS-től, hogy szeretett volna valamit visszaadni belőle.

A BBC most azt írja, hogy több mint 29 millió font gyűlt eddig össze.

Moore most a világ összes pontjáról kapott üdvözlő lapokat, a mennyiség miatt pedig unokája egy iskolát kért meg arra, hogy annak csarnokában tarthassák a lapokat.

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!