Az 55 éves Christopher Ruggia filmrendezőt letartóztatták Párizsban annak gyanújával, hogy régebben molesztált egy gyerekszínészt. A 444 számolt be arról francia hírek alapján, hogy az ügy még Adele Haenel színésznő tavalyi interjúja nyomán pattant ki, amiben beszámolt róla, hogy 2001-ben, 12 évesen kapta meg élete első szerepét Ruggia Ördögök című filmjében, melynek forgatása során a rendező folyamatosan zaklatta.


Haenel állítása szerint a rendező simogatta a combját és csókolgatta a nyakát, és ez egészen 2004-ig folytatódott. Mint kiderült, Haenel nemcsak az interjúban coming outolt, hanem feljelentést is tett az ügyben. Ruggia először ügyvédek útján tagadta a vádakat, majd később elismerte, hogy hibázott. A lap szerint úgy fogalmazott, hogy annak idején a gyerekszínész irányába mutatott "hízelgése" kényelmetlen élményként maradhatnak meg a lányban a fiatalkora miatt.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!