A tradicionális hírmédia kemény időket élt át az utóbbi években. A közösségi média elterjedésével az emberek még manipulálhatóbbá váltak, mint eddig bármikor. Sokszor meg sem kérdőjelezzük a hírfolyamunkban látott tartalmak valódiságát, hiszen az ott látható képek olyan meggyőzően ábrázolják azok igazát, hogy nem látjuk okát kételkedni az ott látottakban. Pedig ahogy a mondás is tartja ,,minden éremnek két oldala van", és bizony nagyon nem mindegy, hogy éppen mit akarnak mutatni nekünk a különböző médiumok. Az alábbi képek remekül mutatják, hogy milyen ügyes trükkökkel befolyásol bennünket a média.

A képen Vilmos herceg látható, amikor Katalin hercegnével közösen bemutatták harmadik gyermeküket a nagyvilágnak. Ahogy a kép is mutatja: bizony nagyon nem mindegy, hogy milyen szögből mutatunk be egy bizonyos eseményt.

A képen épp az amerikai tengerészgyalogosok segítenek egy iraki katonának 2003. március 21-én. Nem mindegy ám, hogy hol vágjuk le az adott fotót, hiszen a "jó helyen megvágva" teljesen más látvány tárul elénk.

Televíziós híradó "bejelentkezése" külföldről.

Donald Trump beiktatására összegyűlt "hatalmas" tömeg. Attól függ persze, hogy honnan nézzük.

Hasonló jelenség a "hatalmas tömegeket megmozgató" Hillary Clintonról, Ohamában.

Gyerekekkel játszó katona.

A konzervatív vezető, Theresa May tiszteletére összegyűlt ,,hatalmas" tömeg.

Ruben Salvadori fényképe az izraeli katonák és a palesztin fiatalok közötti konfliktusról Nem mindegy, hogy melyik képen nézzük a fiatalt.

Nemrégiben a közösségi médiában elterjedt bevándorláspárti figyelemfelkeltő fotó vs. a valóság.

Tüntető ,,tömeg" Párizsban.

Rengetegen összegyűltek. Legalábbis az első fotón úgy tűnik.

Végezetül szintén egy remek példa rá, hogy egyáltalán nem mindegy, mit is akar mutatni nekünk a média.

Forrás: liked

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!