Világunk folyamatos változásának egyik legnagyobb felelőse talán a technika, mely napról-napra igyekszik megkönnyíteni az életünket, ugyanakkor rengeteg hátránnyal teszi mindezt, rengeteg visszafordíthatatlan változást okozva ezzel az életünkben, mely leginkább a "régi jó" dolgok róvására megy.

Az emberek már nem igazán vállalnak gyermeket, inkább háziállatokat fogadnak örökbe és velük élik le az életüket.

A gyerekeket régen úgy tanították meg úszni, hogy bevágták őket a mély vízbe, ma pedig 10 centis vízben kezdik el az okítását, szigorú felügyelet mellett, karúszóval és úszógumival.

1990-ben még a újságból értesültünk arról, hogy kedvenc sorozataink nemsokára TV-képernyőre kerülnek. Ma pedig a telefonunk jelzi, hogy hamarosan itt a várva-várt műsor.

Régen mindenki oda meg vissza volt a különlegesen szép kutyákért, mára ez is megváltozott…

Az okostelefonok megjelenése előtt, mindenki időben le tudott feküdni, és a vekker csörgéséig fel sem ébredtek. Jelenleg viszont az éjszakába nyúlóan tudunk pötyögni és reggel csodálkozunk, ha úgy kelünk fel, mint akin átment az úthenger.

Évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt élmény volt egy férfival/nővel táncolni. Fenséges és különleges volt. Olyan volt, mintha megállt volna az idő. Manapság viszont még tánc és bulizás közben is csak a telefonjaikat nyomkodják a fiatalok.

A fényképezőgépek és az előlapi kamerás telefonok megjelenése előtt, így készítettek az emberek önarcképet. Ma meg már elég néhány kattintás és már mehet is fel a közösségi oldalakra.

Mielőtt még feltalálták volna a hordozható mobilokat, az emberek csak úgy tudtak telefonálni, ha a vezetékes telefon közelében voltak. Persze nem sok minden változott azóta, hiszen annak ellenére, hogy már lehet a házban sőt az utcán is járni-kelni a készülékkel még mindig úgy telefonálunk mintha vezetékes telefon lenne, ugyanis a sok pötyögés következtében bizony lemerülnek ezek az eszközök, amit fel kell tenni töltőre.

Az idő soha semmire sem elegendő, megállíthatatlanul rohan, és bármennyire is nyújtanánk sokszor, hogy végeláthatatlan feladatainknak végére érjünk, mindig 24 órából áll.

Az állatokat régen állatként kezelték, akinek kint a helye, nem bent. Ugyanúgy viselkedtek a kutyákkal és a macskákkal is. Azonban a mai világban az emberek annyira túlzásba estek, hogy a házi kedvencüket úgy elkényeztették, mintha kisgyerek lenne. Mindenből szinte a legjobbat kapják.

Egy-két tevékenységben azért vélünk felfedezni párhuzamot, de a modern technika mindig megmutatja, mennyit változtatott az embereken. Pontosan ilyen a délutáni teázás.

Forrás: adme.ru

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!