Országszerte szirénapróba lesz május 9-én, hétfőn, közölte Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Mint írták, hétfő délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett "morgató" próbájára kerül sor.

A csökkentett üzemű próbánál a következő szöveget, illetve jelzést adják le:

Figyelem, ez próba, Figyelem, ez próba! Most a csökkentett üzemű próba jelét hallják! Most a csökkentett üzemű próba jelét hallják!

A szöveges részt követően azonnal következik a szirénajelzés. A próba során alkalmazott jelzés első részében rövid ideig (6 másodperces időtartamban) mély tónusú felfutó hangjelzést adnak le, majd a jel lefutása következik be.

Ezt követően azt lehet hallani:

A próbának vége! A próbának vége!

Valós riasztás esetén a szirénarendszeren lesugárzott szövegben nem szerepel a "Figyelem ez próba" kifejezés.

A MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében és Budapesten építették ki, ennek során 667 lakossági riasztó-tájékoztató, illetve 419 monitoring végpontot telepítettek.

A MoLaRi rendszer segítségével mintegy 517 ezer ember riasztható.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!