Az önkormányzat így szeretné megvédeni a tópartot a további beépítésektől, helyette szabadstrandot terveznek a területre.


Balatonfenyves önkormányzata vásárolt egy 107 méter hosszú, több mint 3 ezer négyzetméteres partszakaszt nettó 45 millió forintért - közölte a település polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

A független Lombár Gábor - aki egyben az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke - elmondta, szeretnének ezzel a lépéssel példát mutatni.

- fogalmazott.

Balatonfenyves hét kilométer hosszú partszakasszal, három nagyobb és két kisebb szabadstranddal rendelkező falu, mégis azt lehet mondani, hogy a település már kinőtte fürdőhelyeit, főszezonban nagy a zsúfoltság. Ezért döntött a helyi képviselő-testület egyhangúlag az ingatlanvásárlás mellett a múlt év végén, amikor a volt Postás-üdülő tulajdonoscseréjénél felmerült, hogy az önkormányzatnak elővásárlási joga van.

- mondta a polgármester. Megjegyezte, hogy bár nagy a támogatottsága a döntésnek a településen, akad, aki aggódik a költségvetési tartalék alakulása miatt, az önkormányzati intézmények magas rezsiköltsége okán.

Lombár Gábor kitért arra is, hogy tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal mint a BSZ elnöke, hogy kaphassanak az önkormányzatok valamiféle támogatást a Balaton-part ilyen jellegű visszaszerzéséhez. A megvett terület mögötti társasházak és nyaralók tulajdonosaival pedig arról kíván tárgyalni, hogy járuljanak hozzá az ingatlanjaik értékét is növelő szabadstrand mielőbbi kialakításának költségeihez, hiszen erre nem maradt forrása az önkormányzatnak.

"Nem utolsósorban nagyon bízunk a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztő pályázatain elnyerhető újabb támogatási lehetőségben is" - hangsúlyozta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!