Tizenháromra emelkedett a kabuli repülőtérnél elkövetett terrorcselekményben meghalt amerikai katonák száma - közölte az amerikai hadsereg csütörtök este, miközben amerikai médiumok szerint már száz fölé emelkedett a két robbantásos merénylet és az azt követő tűzpárbaj halálos áldozatainak száma.

A The Wall Street Journal című amerikai lap washingtoni idő szerint késő esti jelentése szerint a haálos áldozatok száma közben 103-ra emelkedett, miután a 13 amerikai katona mellett 90 civil is meghalt a merényletek következtében.

Megerősíthetem, hogy meghalt egy tizenharmadik amerikai katona, aki az Abbey kapunál elkövetett támadásban sebesült meg

- közölte Bill Urban, az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (Centcom) szóvivője.

A merényletben megsebesült amerikai katonákról beszélve Urban hozzátette, hogy a legfrissebb adatok szerint a sebesültek száma 18, s jelenleg evakuálják őket Afganisztánból, speciálisan felszerelt C-17-es repülőgépekkel.

Egy tálib tisztségviselő a Reutersnek elmondta, a reptérnél elkövetett robbantásokban megölt emberek közül legalább 28 a tálib mozgalom tagja volt.

Több emberünket veszítettük el, mint az amerikaiak

- mondta a tisztségviselő, aki neve elhallgatását kérte.

Azt mondta, semmi sem indokolja, hogy meghosszabbítsák a külföldi erők Afganisztánból való távozásához szabott augusztus 31-i határidőt.

A kabuli repülőtér közelében csütörtökön két öngyilkos merénylő követett el robbantást. A terrorcselekmények elkövetőjeként az Iszlám Állam szervezete jelentkezett. A hatalmat Afganisztánban augusztus közepén megkaparintó radikális tálib mozgalom határozottan elítélte a merényleteket, és megígérte, hogy az elkövetőket bíróság elé állítják.

Az afgán főváros nemzetközi repülőtere körül nagy volt a feszültség és a zsúfoltság, amióta a hatalomból húsz éve elűzött fanatista tálibok augusztus 15-én harc nélkül bevonultak Kabulba, és a nyugati hatalmak megkezdték, állampolgáraik, diplomatáik és afgán segítőik kimenekítését az országból.

Az amerikai erők legalább két napja jelezték, hogy növekszik egy, a repülőteret érintő terrorcselekmény veszélye, és többször figyelmeztettek arra, hogy aki teheti, hagyja el a repülőtér környékét. Ennek ellenére afgánok ezrei tartózkodtak a repülőtér betonkerítése körül abban a reményben, hogy feljuthatnak valamelyik az evakuációs repülőgépre.

Az egyik öngyilkos merénylő afgán újságírók szerint kerítés menti vizesárok mentén összezsúfolódott sűrű tömegbe férkőzött be, mielőtt működésbe léptette volna a testére öltött robbanószerkezetet, s a robbantás után valakik tüzet is nyitottak a tömegre - írta jelentésében a dpa német hírügynökség.

Kapcsolódó

Ez a robbantás tette teljes vereséggé az afganisztáni háborút

Joe Biden korábban azt mondta, az afganisztáni háború célja nem az államépítés volt, hanem a terroristák legyőzése, hogy többé ne támadhassák meg az Egyesült Államokat. Ehhez képest még az utolsó napokban is tucatnyi amerikai katona halt meg egy terrortámadásban, amelyet egy terrorszervezet hajtott végre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!