Káptalanfán tavaly bezárt a helyi posta. Azóta, aki elsőre nem tudta átvenni a neki küldött levelet, annak nem sok esélye van a második kézbesítésre.


Mindössze tíz percet ad a Magyar Posta a Káptalanfán lakóknak arra, hogy átvegyék a hivatalos leveleiket - írja a 24.hu. A lap egyik olvasójának tapasztalata szerint azonban ez sem sikerült mindig.

A mindössze 800 lakosú Veszprém megyei Káptalanfa egyike azoknak a településeknek, ahol tavaly novemberben bezárták a helyi postát. Maradt azonban a mobilpostai szolgáltatás, ami azt jelenti, hogy

A 24.hu egyik helyi olvasója szerint a novemberi bezárás óta előfordult, hogy nem kaptak meg fontos leveleket, ami sokszor kellemetlenséget, plusz ügyintézést, számla esetén késedelmi kamatot okozott. A hivatalos levelek esetében ráadásul jogkövetkezménye is lehet, ha valaki nem veszi át azokat.

Miután a postánál reklamáltak emiatt, néhány hét leforgása alatt több értesítőt is kaptak hivatalos küldemények érkezéséről. Az értesítők alapján azonban úgy tűnik, az lett a személyes átvételt igénylő leveleknél a rend, hogy

Ráadásul ez megadott tíz perces időintervallum sem állandó: a kézbesítők hol a 11:00 és 11:10, hol a 11:20–11:30, hol a 11:30–11:40 hol közötti időintervallumot adták meg.

Így, ha valaki át akarja venni a megszabott időben a személyes átvételt igénylő hivatalos levelét akkor vagy delegálja erre a feladatra egy 14 évet betöltött hozzátartozóját, aki ott tud lenni megadott időben, vagy elmegy érte a 30 kilométerre fekvő tapolcai postára, vagy bruttó 2065 forintért kérheti az ismételt kézbesítést,

A 24.hu olvasója szerint azonban így sem jön mindig össze a dolog: egy alkalommal például a kézbesítő a megadott tízperces időkeret tizedik percében ért a helyszínre, kereste a két levelet, de aztán rájött, hogy nincsenek nála, mert a tapolcai postahivatalban hagyta őket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!