Feltehetően ti is voltatok már olyan helyzetben, hogy a pasas furcsán viselkedett, nem tudtad hova tenni a reakcióit. Mintha a férfiak alapból úgy lennének összerakva, hogy összezavarják a nőket. De ennek most vége!

A BrightSide megpróbálja leleplezni az igazságot.

1.

A pasi hetekre vagy hónapokra eltűnik, majd úgy tér vissza az életedbe, mintha a sarki közértbe ugrott volna le.

Ami történt: Írt neked vagy felhívott, miután egy ideig nem hallatott magáról.

Amit te gondolsz, hogy ez mit jelent: Túl elfoglalt volt, így nem volt ideje írni. Elrabolták, és csak ma reggel sikerült megszöknie. Börtönben volt, ártatlanul. És persze minden pillanatban rád gondolt.

Amit valójában jelent: Kíváncsi, élsz-e még, és még mindig odavagy-e érte.

2.

Beszélgetést kezdeményez chaten, de utána nem folytatja.

Ami történt: Írt valamit, aztán eltűnt.

Amit te gondolsz, hogy ez mit jelent: Fontos üzleti ügye lett hirtelen. Lemerült a telója/gépe. Elrabolták a földönkívüliek. Odareppent hozzá egy madár, és ellopta a mobilját, pedig mindenképpen beszélni akart veled.

Amit valójában jelent: Csak emlékeztetni akart rá, hogy létezik, arra az esetre, ha véletlenül jó hangulatban találna, és hajlandó lennél elfelejteni, miket csinált korábban.

3.

Nem próbál meg offline kommunikálni veled.

Ami történt: Már régóta chateltek online, de még nem javasolta, hogy találkozzatok személyesen is.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: A srác nagyon szerény, és attól fél, hogy nemet mondasz. Fél a saját érzéseitől. Nem áll készen arra, hogy egy ilyen csodás lánnyal találkozzon, de idővel feltétlenül randira fog hívni.

Amit valójában jelent: Nem akar randizni veled. Csak úgy beszélgetni akar… de nem a való életben.

sms

Illusztráció: Pexels

4.

Kisded játékaira használ téged, esetleg az exe bosszantására.

Ami történt: Jól éreztétek magatokat valahol, erre hirtelen eltűnik, mint szürke szamár a ködben.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: Több időre van szüksége, hogy feldolgozza, mekkora kincsre lelt benned. Teszteli a türelmedet. Gondjai vannak a munkahelyén, és pillanatnyilag nincs ideje a szerelemre. De persze holnap, vagy holnapután, vagy valamikor máskor majd minden szuper lesz köztetek.

Amit valójában jelent: Nem érdekled mint állandó partner.

5.

Hiúságból ringbe száll az irántad érdeklődő többi sráccal.

Ami történt: Csak akkor bukkan fel, amikor más is éppen téged szédít.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: Féltékeny. Innentől majd minden megváltozik. Végre rájött, hogy másoknak is bejössz, és most már fél, hogy elveszít.

Amit valójában jelent: Kell neki a versenyhelyzet. Enélkül unalmas neki egy kapcsolat.

6.

„Különleges” kapcsolatot keres… de nem szerelmet.

Ami történt: Azt javasolta, legyetek barátok, de amúgy tovább flörtöl veled.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: Nem jött még rá, hogy beléd szeretett. Fél az elutasítástól. Nem tud ellenállni a bájaidnak. Úgy érzi, előbb azt kell, hogy barátok legyetek, és csak utána jöhet egy romantikus kapcsolat.

Amit valójában jelent: Teljes mértékben tisztában van azzal, hogy szerelmes vagy belé. Amíg neki is jó buli, addig játszik veled. De hamar beleun, vagy lesz egy barátnője, és már nem is lesz rád szüksége.

7.

Nem szán elég időt rád, és csak akkor keres, amikor neki szüksége van rád.

Ami történt: Alkalmanként, munka után összejöttök.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: Nagyon elfoglalt. Az egyetlen szabad óráját veled romantikázva tölti. Ez annyira klassz! Néha még az éjszakát is nálad tölti, pedig hazamehetne. Persze, megérted. Annyira kimerült, hogy egyszerűen haza sem tud menni.

Amit valójában jelent: Nagyon kényelmes számára, hogy van állandó szexpartnere. De hamarosan lesz egy kapcsolata, egy valódi barátnője, és hirtelen nem is lesz annyira fontos az a munka. És akkor majd azt kérdezed magadtól: „Miért?!”

girl

Illusztráció: Pexels

8.

Nem mutat be a családjának vagy a barátainak.

Ami történt: Egy párnak tűntök, de ritkán találkozol a családjával vagy a barátaival. Ha egyáltalán ismered őket. A fontos, meghitt ünnepeket külön töltitek.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: Nem akar zavarba hozni. Nagyon közel állnak hozzá a barátai és a családtagjai, ezért tölt velük több időt, mint veled. Azon aggódik, hátha nem tetszenének neked.

Amit valójában jelent: Nem vagy annyira fontos neki, mint a barátai vagy a családja. Nem akarja, hogy azt higgyék, a barátnője vagy, esetleg – ami még szörnyűbb – a menyasszonya. Mivel ő nem így tekint rád.

9.

Barátként viselkedik veled.

Ami történt: Folyton chateltek. Gyakran találkoztok, mert ugyanazokat az embereket ismeritek. Jól érzitek magatokat együtt, de ebben nincs semmi romantika.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: Szeret, de a korábbi kapcsolataiban szerzett sebei még nem gyógyultak be. Így nem akarja erőltetni. Ő lesz a legjobb barátod, aztán egyszerre csak rájön, hogy szerelmes beléd.

Amit valójában jelent: Nagyszerű barát vagy, és szeret veled lenni. De nem vagy a barátnője. Semmi több nem vagy neki, csak barát.

10.

Nem akar közös jövőt tervezgetni veled, sőt, minden jó neki úgy, ahogy van.

Ami történt: Amikor megpróbálsz a jövőtökről beszélgetni, nagyon titokzatossá válik, vagy éppen dühbe gurul. Néha egyszerűen csak azt mondja: „Nem tudom”.

Amit te gondolsz arról, hogy ez mit jelent: Nem szokott hozzá a gondolathoz, hogy ennyire komolyra fordult a kapcsolatotok. Meglepetésként akarja megkérni a kezed. De pénzügyi nehézségei vannak, és nem akarja ennek a terhét átrakni a te válladra is. Ha megoldja a problémákat, nyilván összeházasodtok.

Amit valójában jelent: Nem te vagy számára az ideális feleségjelölt, és nem téged képzel el leendő gyermekei édesanyjának sem. Kedvére van, ami most van köztetek, de nem akar semmi többet. Nem akar a jövőről társalogni, mert neki így jó minden, ahogy van.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!